Philippa Gregory: A másik Boleyn lány (Tudorok 3.)

A másik Boleyn lányFülszöveg
A férfiereje teljében lévő VIII. Henrik szeme megakad az udvarába érkező szépséges Mary Boleynen, s a lányt is elkápráztatja a vonzó ifjú uralkodó. Csakhogy kibontakozó szenvedélyes románcuk jövője igen bizonytalan, mivel hataloméhes családja bábként kezeli Maryt. Amikor aztán a mohó és szeszélyes Henrik érdeklődése enyhülni látszik, nem is haboznak félreállítani az engedelmes lányt. Utasítják, hogy tanítsa meg a nővérét – s egyben immár legfőbb vetélytársát -, miként teheti boldoggá a királyt. Henrik képtelen ellenállni a csábításnak, beleszeret a bódítóan csinos és páratlanul eszes Boleyn Annába. Ettől kezdve Mary tehetetlenül figyeli nővére csillagának emelkedését, és be kell érje azzal, hogy ő már nem több, csupán a másik Boleyn lány. Ám megismerkedik egy férfival, aki alacsony származása ellenére szembe mer szállni a trónra áhítozó Boleyn családdal, s szabad életet és őszinte, tiszta szerelmet kínál neki, távol az udvar lelket mérgező intrikáitól. De vajon lesz-e bátorsága mindenkivel dacolva elszakadni az udvartól, még mielőtt a Boleyn család riválisai felülkerekednek a hatalmi játszmában és a lányok ellen fordulnak?

Az állhatatos hercegnő után izgatottan vártam Philippa Gregory Tudorok sorozatának a folytatását, és habár ismerem a történetet, érdekelt a regény, már az első rész is lebilincselően olvasmányos volt, nem vártam mást ettől a kötettől sem, és nem is kellett csalódnom.

VIII. Henrik ugyan még Aragóniai Katalin felesége, de egyre erőteljesebb érdeklődést mutat az udvarában szolgáló Mary Boleyn iránt. A lány számító, hataloméhes családja mindent megtesz annak érdekében, hogy Maryt a király ágyába, onnan pedig a trónra juttassa, hogy megerősítsék a pozíciójukat az országban. A legnagyobb cselszövő Norfolk hercege, Mary nagybátyja, aki minden erejével azon van, hogy olyan magasra küzdje magát, amilyen magasra csak lehetséges. Emberélet nem számít neki, nem szeret senkit, nem tisztel semmit, csak az aranyat, a földet és a rangot.

Mary Boleyn története kevésbé ismert, mint a nővéréé, Annáé, pedig ha ő nem lett volna, elképzelhető, hogy Boleyn Anna sem lett volna királyné. A történetet végig Mary meséli el, az ő szemszögéből követhetjük nyomon az eseményeket, onnantól fogva, hogy a király szemet vet rá, egészen addig, hogy lefejezteti második feleségét, Boleyn Annát, és a harmadik Boleyn testvért, George-ot. A cselekmény tizenöt év történéseit öleli fel, és meglehetősen részletes beszámolót nyújt a Boleyn család felemelkedéséről és bukásáról.

Mary egy az egyben a családja bábja volt, önálló akarata nem volt, mindig engedelmes és meghunyászkodó volt. Ha azt mondták, csábítsa el a királyt, megtette, ha azt mondták, kémkedjen a királyné után, megtette. Nem nagyon volt választása, és félt is családja – elsősorban a herceg – haragjától. A testvérei mellette álltak ugyan, George inkább testvéri szeretetből, Anna inkább a családi érdekeket szem előtt tartva. Mary két gyermeket adott a királynak, és második várandóssága idején, míg a király nem hálhatott vele, előtérbe tolták Annát, hogy érdeklődését még véletlenül se fordítsa az ellenséges család valamelyik leszármazottja, egy Seymour lány felé. Csakhogy a királyt annyira az ujja köré csavarta a csábos Anna, hogy Mary kiesett a kegyeiből.
Anna örült újonnan jött szerepének, élvezte, hogy ő áll mindennek a középpontjában, élvezte, hogy kénye-kedve szerint irányíthatja a királyt, élvezte, hogy tönkretehet egy olyan becsületes és tisztességes asszonyt, mint Aragóniai Katalin, aki méltó volt arra, hogy királyné legyen, ellentétben a közönséges, ripacs Annával.

Maryt sajnáltam, akármennyire is elvártam volna tőle, hogy álljon a sarkára, nem tehette meg, csak azután, hogy a király ráunt és nem volt vesztenivalója. De addig amíg rajta állt vagy bukott a király behálózásának a sikere, nem tehetett semmit. Anna viszont élvezte a rá osztott szerepet, és egy idő után túl is lépett azon. Nem szerette a királyt, de szerette a hatalmat, az ékszereket, a szép ruhákat, és azt, hogy a gyűlölt nagybátyja fejet hajt előtte. A férfiak rajongása, az élveteg mulatságok és a gazdagság éltette, ellentétben a húgával, aki egy egyszerű életre vágyott egy férfi oldalán, aki őszintén szereti. Ezt végül meg is kapta, és azt hiszem, ő került ki leginkább győztesen a VIII. Henriket övező játszmákból. Nyert egy hűséges férjet, egy szép otthont, négy gyermeket, és egy nyugodt életet, ami akkoriban keveseknek adatott meg. A családja sokszor nevetett Maryn és nem egyszer butának is nevezték, de én sosem éreztem, hogy az lett volna. Egyszerűbb teremtés volt, mint a nővére, Anna, kevésbé művelt is, és nem is volt olyan körmönfont, nem volt otthon a flörtölésben és az ármánykodásban, de butának nem nevezném. Buta Howard Katalin volt, nem Mary Boleyn.

Anna karaktere egy kicsit kettős, nem lehet egyértelműen azt mondani rá, hogy gonosz volt. Nem kedveltem, ez tény, mert rossz testvér és önző ember volt, és nem méltó arra, hogy királyné legyen, főleg nem arra, hogy Aragóniai Katalin utódja legyen. Viszont okos volt, vágott az esze, és bizony akármekkora cédának tűnik, megőrizte a szüzességét a királynak, és nem is volt más férfival – ha elfogadjuk valónak, amit Philippa Gregory elénk tár. Persze nem azért maradt szűz, és nem azért nem omlott más férfi karjaiba, mert olyan erkölcsös nő lett volna, ez is a jól kitervelt játszma része volt, a király egy érintetlen, romlatlan nőt akart, aki csak az övé, és Anna tudta, hogy ezt meg kell adnia neki, ez az ára annak, hogy királyné legyen. Intelligens, olvasott nő volt, de ez egy mérhetetlen mértékű arroganciával, nagyképűséggel és beképzeltséggel párosult, ami elhomályosította azt a kevés erényt is, amit birtokolt. Sokkal rokonszenvesebb volt Aragóniai Katalin szerény művelt, felvilágosult jelleme, mint Anna ravasz szóforgatása. Becsvágya túlnőtt mindenen, méltósága, tartása nem volt. Nem értette meg, hogy egy király feleségeként tűrnie kell ura szeszélyeit, kirohanásai egy idő után már túl nyomasztóak voltak Henriknek. Míg eleinte élvezte a féltékenységi jeleneteket, később már csak idegesítette felesége folytonos hisztériája, és bizony rá kellett ébrednie, hogy annak ellenére, hogy Aragóniai Katalin nem volt olyan csinos, mint Anna, emberként, nőként és királynéként is messze fölötte áll. Ahogyan Aragóniai Katalin, úgy Anna is rendkívül céltudatos volt, csak más módon. Ő is küzdött azért, hogy megkapja, ami – szerinte – jár neki, csak amikor elérte, nem volt elég fegyelme és önuralma, hogy meg is tartsa. Ambícióival nem sokra ment, mert nem társult hozzá bölcsesség. És ami a legfontosabb: Anna nem szerette a királyt, Aragóniai Katalin viszont igen; és hiába szerette a király Annát, nem tisztelte, ellenben Aragóniai Katalinnal. Elbolondította, mindenféle praktikával elérte, hogy a király teljesen az eszét vessze miatta, de a tiszteletét nem tudta kivívni, az imádatával pedig nem sokra ment. Aragóniai Katalint elküldte ugyan az udvartól, de meghagyta az életét, és sosem jutott eszébe, hogy felségárulással vagy boszorkánysággal vádolja, amiért nem tudott fiút szülni.

Anna eltaposta a húgát, átgázolt egy igaz királyné hitén és becsületén, lenézett mindenki mást, aki nem volt csinos vagy szellemes, mint ő, gyűlölte is mindenki. Egyetlen barátja sem volt az udvarban, sem az egész országban, a húgát is csak fenyegetéssel tudta rávenni, hogy segítsen neki, legyen mellette és támogassa. Tény, hogy annak idején Anna is Mary mellett állt, de nem jószándékból, csupán a herceg utasításai miatt.

Hogy megérdemelte-e a sorsát, arra a válaszom határozott nem. Akármilyen számító, önző, közönséges, utálatos kis nőcske volt, nem csalta meg a királyt, és nem követte el mindazt, amivel vádolták. Sem a felségárulást, sem a boszorkányságot. Philippa Gregory szerint legalábbis nem, és én is hajlok efelé. De ha még el is követte volna, embernek nincs joga másik ember élete felett ítélkezni. Tudom, hogy akkoriban nem így gondolkodtak, főleg nem a királyok, akik úgy gondolták, hogy Isten akaratából teljhatalommal rendelkeznek. Főleg VIII. Henrik. Sőt, ő egyenesen úgy gondolta, hogy Isten akarata egyenlő az ő akaratával.

Ugyan túl messzire ment, túl sokat engedett meg magának, egy olyan ember mellett, aki szeszélyesebb volt, mint az április, pedig Henrik még nem is ekkor volt a legrosszabb formában, későbbi éveiben sokkal hullámzóbb volt a kedélye, és a zsarnoksága is egyenes arányban nőtt évei számával. Anna viszont tudta, hogy a király önkényúr, de remélte, hogy az iránta érzett már-már olthatatlan szenvedély majd megmenti őt. Sajnos azonban nem így lett.

Henrik aztán leváltotta Annát Jane Seymourra, akivel nyilvánosan flörtölt, miután kitervelte Anna félreállítását, ám ő nem sok szerepet kap a könyvben, nem is volt túl sokáig részese a történetnek, miután fiút szült a királynak, meghalt gyermekágyi lázban. Henrik nem törődött vele sokat, meg sem látogatta, amíg beteg volt, magára hagyta, míg haldokolt.

A könyv egyébként letehetetlen volt, annak ellenére, hogy tudtam, mi fog történni. Philippa Gregory lebilincselően ír, és az egész regény tele van nagyon jó, bölcs és intelligens gondolatokat, amiket Mary-n keresztül mond el (lehet, hogy egy része tényleg Mary szájából hangzott el, ezt nem tudom), de a XXI. században is tökéletesen helytállóak, ami az élet dolgait illeti. A fél könyvet kijegyzetelhettem volna, de nem tettem, utólag már bánom is, de annyira magával ragadott, hogy nem tudtam kiszakadni belőle, és ilyenekkel bíbelődni, pedig párat tényleg érdemes lett volna kiemelni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s