Philippa Gregory: A szűz királynő szeretője (Tudorok 7.)

A szűz királynő szeretőjeFülszöveg
A másik Boleyn lány, A Boleyn örökség és A királynő bolondja szenvedélyes történetei után Philippa Gregory tovább lép a történelmi időben. 1558 őszén Anglia szerte harangok hirdetik, hogy Erzsébet királynő lett. Csak egyetlen asszony hallgatja e hírt rémülettel: Amy Dudley tudja, hogy férje, Sir Robert Erzsébet trónra lépésével visszatér a ragyogó Tudor-udvarba, a harangok diadalittas zúgása a férfit ismét a hatalomba – és egy érzéki, fiatal királynő mellé – hívja. Dudley a lehetetlent tervezi: félreállítani szerető hitvesét, hogy Erzsébetet feleségül vehesse.

A Tudorok sorozat hetedik része VIII. Henrik és Boleyn Anna lánya, Erzsébet uralkodásának kezdeti szakaszát, mindössze három évet ölel fel, és nagyrészt Erzsébet és a A királynő bolondjából megismert Robert Dudley kapcsolatáról szól.

Egy kicsit csalódtam ebben a kötetben, na nem mintha rossz könyv lenne, de sokkal egysíkúbb, mint az előző regények. Amy Dudley siránkozása, Robert Dudley gusztustalan széptevése és Erzsébet döntésképtelensége egy idő után kiborított. A történelmi személyek jelleméről persze nem a szerző tehet, de egy kicsit túl kellett volna lépni ezen a háromszögön, Erzsébet uralkodásának az éveit egy az egyben meg lehetett volna írni, akkor sokkal színesebb, kerekebb lett volna a könyv.

Ami viszont a leginkább kiakasztó, az az angol nép hozzáállása: nem szerették VIII. Henriket, ami teljesen jogos, mert egy zsarnok volt, a fia, Edward valójában sosem kormányozta az országot, Máriát szintén nem szívlelték, ami valahol szintén jogos, mert kit érdekel, hogy egy királynő kedves, ha ezreket küld máglyára, és alig várták Erzsébetet, de őt meg már megint utálják, mert közönséges és az ország sorsa kevésbé érdekli, mint Robert Dudley nem annyira becses személye. A korabeli Angliában ugyebár kulcskérdés volt a vallás, ahogyan A makrancos királynőről írt értékelésemben is írtam, vallás nélkül nincs állásfoglalás semmiben, és ez volt a rész, amikor úgy éreztem, ez már követhetetlen. Igazából ott romlott el minden, amikor VIII. Henrik szakított a pápával, onnantól fogva, senki nem tudta igazán eldönteni, mit akar. Mária mélyen katolikus volt, csakúgy, mint az édesanyja, ám uralkodása idején az ország nagy része Erzsébetet akarta a trónra ültetni, alig várták, hogy végre eljöjjön a protestáns hercegnő ideje. Aztán amikor Erzsébetet megkoronázták, és kezdte eltörölni a katolikus szokásokat és hagyományokat, mindenki fel volt háborodva, és követelte vissza a régi állapotot.

Erzsébet fiatal, magára van maradva, nincs senkije, teljesen tanácstalan, nem csoda hát, hogy issza a becsvágyó Robert Dudley szavait, ám az életét mégiscsak többre tartja a szerelménél, mert amikor az élete a tét, hirtelen már nem számít semmi, és félresöpri a szeretett férfit. Kettejük macska-egér játéka nagyon fárasztó volt, habár valóban szeretők volt, de azt nem hiszem el, hogy szerették egymást. Erzsébet az anyja ölében tanulta a képmutatást és színjátékot, Robert Dudley hataloméhsége pedig a néhai Norfolk második hercegéével vetekszik. Igazi érzelem úgy gondolom, egyikükben sem volt, és annak ellenére, hogy Erzsébetnek nem volt senkije, nem tudtam sajnálni. Míg élt a mostohaanyja, kikezdett a férjével. Míg élt a nővére, megalázta és kikezdett a férjével, aztán elcsábította Robert Dudley-t, aki szintén házas ember. Akármennyire is roskadt néha össze és sajnáltatta magát, hogy milyen nehéz az élete, én nem tudtam sajnálni. Kiköpött Boleyn Anna, le sem tagadhatta volna, hogy az ő lánya. A legnagyobb gond az volt vele, hogy azt hitte királynőnek lenni annyit jelent, mint mulatni, öltözködni és flörtölni, nem fogta fel, hogy egy ország irányítása mekkora teherrel és felelősséggel jár.

Amy Dudley-t becsültem és tiszteltem, amiért a végletekig kitartott a férje mellett, aki egy undorító féreg volt. Anglia királya akart lenni, és Erzsébet mellett (vagy inkább helyette) uralkodni, eleinte még hitegette Amyt, hogy szereti, utána pedig közölte, hogy el akar válni. Szegény Amy csak várta és várta, hogy hazatérjen hozzá a hőn szeretett férfi, míg el nem érte a tragikus vég. Ennek ellenére, sokszor idegesítő volt az állandó gyötrődése, néha úgy megráztam volna, hogy térjen magához, és ne pocsékolja el az életét egy ilyen semmirekellő alak miatt.

Nem tudom, miért döntött úgy Philippa Gregory, hogy Erzsébet első három évére helyezi a hangsúlyt, sokkal jobbat és többet ki lehetett volna hozni ebből, ha feldolgozza a teljes uralkodását. Ettől függetlenül kellemes olvasmányélmény volt, de nem éreztem olyan erőteljesnek, mint a többi részt. Köztes kis kiegészítő kötetnek tudnám inkább elképzelni rövidebb terjedelemmel, mert ha belegondolok, hogy A másik Boleyn lány csak kétszáz oldallal volt több, miközben tíz évvel többet ölelt fel, akkor aránytalannak érzem ezt a regényt.

Ettől függetlenül senkit nem akarok lebeszélni róla, egyrészt mert a sorozat része, másrészt pedig mert alapvetően nagy baj nincs vele, és akit érdekel a Tudor korszak, annak biztos érdekes olvasmány.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s