Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (Hercule Poirot 4.)

Az Ackroyd-gyilkosságFülszöveg
King’s Abbot békés falucska. Mindenki ismeri egymást, mindenki mindenkiről mindent tud, vagy tudni vél. Ám egyszer csak rejtélyes gyilkosság kavarja fel az álmos hétköznapokat. Vajon kinek állt érdekében meggyilkolni a környék leggazdagabb emberét? A számtalan gyanúsított egyikének sincs alibije, s rendre kiderül, hogy titkok lappanganak a nyugodt felszín alatt. Hercule Poirot, a belga mesterdetektív előtt semmi nem maradhat sokáig rejtve, holott nyomozása során nem használ más eszközt, csupán “szürke agysejtjeit”.

Agatha Christie regénye változatlanul lebilincselő olvasmány.

Be kell vallanom, hogy nagyon sokáig ódzkodtam a detektívregényektől, nem gondoltam, hogy bármi izgalmas is lehet abban, hogy egy kaptafára készült regényekben az olvasó azt találgatja, hogy ki a gyilkos, ráadásul a B kategóriás kortárs filmek is jól elvették a kedvemet attól, hogy én valaha is krimit olvassak.

A múltkor azonban olvastam Andrea bejegyzését, és nagyon szeretném majd a közeljövőben elolvasni Eco könyvét, de nem akarok semmilyen célzásba sem belefutni, ezért eldöntöttem, hogy adok egy próbát Agatha Christie regényének, ha nem tetszik, akkor legfeljebb továbbajándékozom. Aztán amikor egy nagyobb könyvrendelést adtam le, akkor szembejött velem leárazva a szóban forgó regény, amit én egy jelnek tekintettem, úgyhogy gyorsan meg is rendeltem a többivel együtt.

Egy vonatút alkalmával két szuszra olvastam el (az egyik felét az odaúton, a másik felét a visszaúton), és egyáltalán nem bántam meg, sőt azt hiszem, hivatalos Agatha Christie rajongó lettem, bár nem szeretek ilyesmit egyetlen regény után kijelenteni. Nagyon tetszik a stílusa, olvasmányos, intelligens, lehengerlő.

A történet egy kitalált angol kis faluban, King’s Abbotban játszódik. Mindenki ismer mindenkit, a hétköznapok meglehetősen nyugodtak, ezért is kavarja fel az állóvizet, amikor a környék leggazdagabb emberét, Roger Ackroydot meggyilkolják. Megindulnak a találgatások és a gyanúsítgatások, hogy vajon ki ölhette meg, és még inkább miért ölte meg a vagyonos férfit. A pletykák, és azok kiszínezett verziói sokszor teljesen tévútra viszik a falu lakóit, ahogyan természetesen az olvasót is. Agatha Christie mesterien csavarja a szálakat, egy kicsit mindenkire rátereli a gyanút, nincs olyan, akinek ne lenne valamiféle indítéka, ráadásul valakinek az alibije is meglehetősen ingatag lábakon áll.

Roger Ackroyd unokahúgának kérésére Poirot kezd el nyomozni az ügyben, akinek imádtam a karakterét. Nagyon tetszett a kettőssége, egyrészt mindig méltatta magát egy-két megjegyzéssel, ami miatt eléggé beképzeltnek könyvelték el, másrészt viszont játszotta a hülyét, aki alig tud valamit, közben pedig sokkal több információval rendelkezett, mint amit megosztott másokkal. Mindig mondogatta, hogy ki fogja deríteni, mi történt, de a töredékét sem osztotta meg a tudásának, a gyilkos pedig kezdte el is hinni, hogy sikeresen más irányba terelődött a detektív gyanúja. Ami még megmosolyogtatott, az a hízelgése volt: mindenkinek tette a szépet, csak hogy információkat csaljon ki, de a sok hiú ember itta szavait, és szép szavakkal szinte bármit ki tudott csalni mindenkiből. Persze nem ez volt az egyetlen fegyvere, aktívan használta bizony szürke agysejtjeit is, kétértelmű megjegyzésekkel, és agyafúrt csapdával ugrasztotta ki nem egyszer a nyulat a bokorból. Mesterien végezte a dolgát, csak ámultam és bámulta az alaposságán és a logikáján.

A humora sem utolsó a regénynek, a jó öreg Sheppard doktor nővérére, Caroline-ra tett megjegyzései voltak a kedvenceim, de a bugyuta rendőrökön is jót nevettem.

– A komornyikok olyan halkan tudnak járni, mint a macskák – mondta Davis felügyelő. – Ez a bűntény nem lesz túl rejtélyes. Nézze csak meg ennek a tőrnek a markolatát.
Megnéztem.
– Merem állítani, hogy a maga számára nem szembetűnő, de én egészen tisztán látom. – Lehalkította a hangját. – Ujjlenyomatok!
Hátrált néhány lépést, hogy lássa a hatást.
– Igen – mondtam szelíden -, sejtettem.
Nem tudom belátni, miért kellett engem teljesen járatlannak tartania. Végül is én is olvasok detektívregényeket meg újságot, és teljesen normális, értelmes ember vagyok. Ha a tőr nyelén lábnyomok lettek volna, hát az egészen más. Akkor tényleg hallatlanul meg lettem volna lepve és illetődve.

Arra, hogy ki a gyilkos, a negyedik fejezetben rájöttem, de ez egyáltalán semmit nem von le számomra a regény értékéből. Egy külön bejegyzésben le fogom írni, hogy hogyan találtam ki, nem akarom ide besűríteni, mert egy kicsit hosszú, és a gyilkos kilétét sem szeretném felfedni.

Nagyon élveztem az olvasását, rendkívüli módon magával ragadott a történet, és a hangulata is, nem hittem volna, hogy egy klasszikus krimi lehet ennyire izgalmas és lebilincselő. Biztos, hogy nem ez volt az utolsó Agatha Christie regény, amit olvastam.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s