Charlotte Brontë: Jane Eyre

Jane EyreFülszöveg
Charlotte Brontë leghíresebb regénye, a Jane Eyre rengeteget elárul szerzőjéről: életrajzi elemekből épít fel Jane gyermekkorának keserves éveit, és lelke legmélyéből veszi hősnőjének megtörthetetlen, makacs jellemét is. A regény romantikus cselekménye és érzelmessége révén már első megjelenéseor nagy sikert aratott. Címszereplője, Jane egy koldusszegény árvalány, aki a lowoodi nevelőintézetben nő fel rideg, szigorú szabályok és embertelen körülmények között. Évek múltán aztán egy titokzatos kastélyban, Thornfield Hallban vállal munkát: a ház morózus urának, Mr. Rochesternek rakoncátlan gyámleánya mellett lesz nevelőnő. A korábbi évek viszontagságai után először úgy tűnik, hogy Jane végre nyugalomra és elfogadásra lel e falak között, sőt talán szerelemre is… de egy felfedezésre váró titok árnyékot vet minderre… A kastélyban időnként hátborzongató kacaj hasít bele az éjjeli csendbe, a folyosókon mintha ismeretlen léptek visszhangoznának, és egy alkalommal Mr. Rochester ágyát felgyújtja egy idegen kéz… A titkok lassú kibontása, a pompás stílus, a remek párbeszédek és az árnyalt, finom jellemábrázolás méltán biztosítják a regény előkelő helyét a világirodalom klasszikusai között és az olvasói szívekben egyaránt.

Egy régi kedvencemet olvastam újra ismét, és nagyon nehéz lesz értelmesen, összeszedetten írnom róla, mert számomra ez A REGÉNY, mondhatnám akár azt is, hogy életem regénye. Amióta felfedeztem – tizenegy éve – minden többször elolvasom, és mindegy egyes alkalommal olyan érzés, mintha végre hazatértem volna.

Jane Eyre szülei halála után nagynénjéhez (Mrs. Reed) kerül, nála nevelkedik Mrs. Reed három gyermekével együtt. Jane-t azonban nem szeretik Gateshead Hallban, és hamarosan egy szigorú leánynevelő intézetben, Lowwodban találja magát. Kegyetlen, embertelen körülmények között nevelkedik itt, és mivel nincs hová mennie, miután elvégzi az iskolát, Lowoodban marad tanítani. Ám egy idő után kevésnek érzi ezt, és felad egy hirdetést, miszerint szívesen vállalna nevelőnői állást. Így kerül Thornfield Hallba, ahol Mr. Rochester gyámleányát, Adéle-t kell tanítania. Hamarosan azonban szerelem ébred benne a ház zord ura, Mr. Rochester iránt, aki viszont nem látszik viszonozoni Jane érzelmeit…

Nagyon szeretem a romantikus regényeket, de sajnos eddig még nagyon kevés tartalmas, eredeti kötettel találkoztam, de a rajongásomat ezen történetek iránt kétségtelenül a Jane Eyre alapozta meg. Minden megvan benne, ami a tökéletes romantikus regényhez kell: két magányos, fáradt lélek, erőteljes, szenvedélyes jellemek, egy komor kastély, egy kis misztikum, egy nagy titok, és ami a legfontosabb: csupa eredetiség, semmi elcséptelt frázis, semmi közhely. Nincsenek unalomig ismételt minták és sablonszereplők. Intelligens könyv ez, tele szellemes párbeszédekkel és kitűnő jellemrajzokkal. Ami viszont a legnagyobb erőssége, hogy valódi. Nem ámít, nem akar becsapni, nem akarja elhitetni, hogy az ember a szerelemtől süket és vak lesz, és hogy amint rátalál a szerelemre, onnantól fogva minden tökéletes. Akkor jönnek csak igazán a megpróbáltatások. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ez a nehézségek leküzdésének a regénye, ugyanis mindkét szereplőnek nagy árat kell fizetnie a szerelemért. Akár realista regény is lehetne, annyira két lábbal áll a földön, és nem lebeg felette két méterrel rózsaszín ködbe burkolózva.

Jane minden nőnek a példaképe lehetne: tiszta, ártatlan lelkű, állhatatos, erkölcsös nő, aki minden körülmények között hű önmagához. Makacs, de nem nem önámító, és minden rossz ellenére, amin keresztülment jó és kedves, tele van szeretettel és odaadással. És hiába tapasztalatlan, alig látott valamit az életből, a férfiakat pedig egyáltalán nem ismeri, hihetetlenül bölcs és józan gondolkodású. Imádja Mr. Rochestert, de nem hagyja, hogy olyanná tegye, amilyen ő sosem lenne, és ezt nagyon becsülöm benne. Mr. Rochester nagyon zárkózott, mogorva ember, ami nem jelenti azt, hogy nincs meg benne a szeretet képessége, csak a megfelelő személyre van szüksége, aki megtalálja benne azt, amiről mások azt hiszik, régen elveszett.

Töredelmesen bevallom, hogy annak idején leginkább a két főhős jelleme fogott meg, nem feltétlenül maga a cselekmény, ami nem jelenti azt, hogy a regény unalmas, sőt! Az első olvasás alkalmával alig kaptam levegőt, amikor lelepleződött a nagy titok, és imádkoztam, hogy a szerelmesek újra egymásra találjanak. Tagadhatatlan tény azonban, hogy Charlotte Brontë mestermunkát végzett, ami a szereplők jellemét illeti, fantasztikusan árnyalt, finom, aprólékos módon formázta meg őket.

Imádom ezt a regényt, egyszerűen imádom. Egyszerűen akárhányszor olvasom újra mindig csordultig a szívem mindennel, amit ez a regény ad nekem, és az nem kevés.

„- Mondja, maga kis boszorkány, nem adhatna nekem valami bűvös szert, valami varázsitalt, amelytől megszépülnék?
– Nem, uram, ez még az igazi varázslóknak sem sikerülne – feleltem, magamban pedig hozzátettem: Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi arcát, az szépnek fogja találni. Vagy inkább többre fogja tartani a férfias erőt minden szépségnél.”

Elsőrendű, klasszikus alkotás ez, ami kiérdemelte nálam a legjobb romantikus regény címét.

Meg kell még említsem a csodálatos helyszíneket és tájleírásokat is, ugyanis azokban is jeleskedik a regény. Thornfield Hall álmaim lakóhelyévé vált a regény olvasása után, és azóta folyamatosan én is egy olyan komor kúriát akarok egy vadregényes angol vidéken. A mellékszereplők mellett sem lehet elmenni szó nélkül, Charlotte Brontë-nak rájuk is gondja volt, nem csak statiszták voltak, hanem érdemben vitték előre a cselekményt, és ugyanolyan gondot fordított a megformálásukra, mint a főszereplőékére. Nagyon tetszett a Miss Ingram/Mr. Rochester szál, habár nagyon sajnáltam szegény Jane-t, de annyira boldog voltam, amikor a végén a helyére kerültek a dolgok, és kiderült, hogy mi volt Mr. Rochester szándéka ezzel az egésszel.

A regényből számos filmadaptáció született, az én személyes kedvencem a 2006-os angol minisorozat Ruth Wilson és Toby Stephens főszereplésével. Ezen kívül a Franco Zeffirelli-féle és a Cary Fukunaga-féle változatot láttam, de engem egyik sem győzött meg annyira, mint a minisorozat, az adja vissza a leghűebben  a cselekményeket, időnként szó szerint idéznek a regényből. A másik kettőt nagyon összecsapottnak érzem, főleg a Cary Fukunaga által rendezett verziót.

Mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a regényt, aki szereti az igényes, kivételes, nem hétköznapi, komorabb hangvételű romantikus történeteket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s