Sara Crowe: Campari reggelire

Campari reggelireFülszöveg
Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…

Annak idején úgy rendeltem meg ezt a regényt, hogy semmit nem tudtam róla, még a fülszövegét sem olvastam el, ami nagyon ritka, mert általában az alapján szoktam eldönteni, hogy érdekel-e az adott könyv. Szerelem volt első olvasásra, az első néhány oldal után éreztem, hogy nekem való, és nem is tévedtem, másodjára olvasva is pozitív élmény volt.

A történet főszereplője Sue, aki édesanyja halála után Coral nénikéjéhez költözik a rozzant családi kúriába, Green Place-be. Sue apja, és annak új barátnője elől menekült el, akinek már a felesége életében is viszonya volt Ivanával, és a halála után szinte azonnal össze is bútorozott a fiatal szőkeséggel. Sue gyászol, dühös, csalódott, megbántott, és úgy érzi, az apja magára hagyta a nehézségek közepette, ezért döntött a költözés mellett. Coral néni, a rendkívül bohókás nagynéni azonban megkönnyíti az életét, mert ő legalább átérzi a fájdalmát, és segít neki túljutni élete válságos időszakán.

Ami a legjobban nyomasztja a fiatal lányt, édesanyja halálának tisztázatlan körülményei, és az, hogy nem kapott tőle búcsúlevelet. Kétségbeesetten próbál fényt deríteni arra, miért döntött az öngyilkosság mellett, miközben az élet megy tovább, és neki meg kell próbálnia egy olyan világban élni, ahol a hőn szeretett személy már nem létezik. Munkát vállal egy kis kávézóban, mellette novellákat ír, és Coral nénivel együttesen szerveznek egy írói műhelyt is, ahol minden héten összegyűlnek, hogy megosszák egymással gondolataikat, tapasztalataikat és írói gyakorlatokat végezzenek. Aztán feltűnik a színen Loudelle, Coral néni barátnőjének álnok, sunyi lánya, aki mindenáron megpróbálja minden helyzetben megalázni Sue-t, szóval főhősnőnknek egy perce sincs unatkozni. Idővel fény derül egy megdöbbentő családi titokra is, ami ezer új kérdést vet fel Buddleia (Sue édesanyja) halálával kapcsolatban. Aztán persze a szerelem is megérinti Sue szívét, habár hamar konstatálnia kell, hogy kiszemeltje más után epekedik, neki pedig csak a vágyódás és az álmodozás marad, de idővel rájön, hogy talán mégsem a megfelelő fiúra pazarolta az energiáját…

Ami nagyon megfogott ebben a regényben, az a tökéletes egyensúly, amit Sara Crowe megteremt. Egyszerre sziporkázó és megható, szomorú és felszabadult, humoros és szeretetreméltó. A karakterek hihetetlenül különcek, a lehető legtávolabb állnak mindentől, ami hétköznapi, mégis rendkívül kedvesek (leszámítva Loudelle-t és néha az anyját, Deliát) és szerethetőek. Sue elképesztően talpraesett hősnő, helyén van a szíve, és minden helyzetben tudja, mit csináljon. Határozott, soha nem hagyja el önmagát, és habár megszállottan kutat édesanyja viselt dolgai után (ki ne tenné?), mindig a következő lépésre koncentrál. Nagyon szerettem, szüksége volt már a világnak egy ilyen női karakterre.

A helyszínt egyszerűen imádtam. Green Place, a misztikus családi kúria, ami megannyi boldog és tönkrement életnek volt már szemtanúja, és még mindig olyan sok titkot rejteget… Hatalmas, régimódi vidéki otthon Nagy-Britanniában, ahová bármikor szívesen beköltöznék.

Mindezeken túlmenően kifejezetten tetszett a könyvben, hogy sok-sok apró extra tarkítja a történetet: régi naplórészletek, levelek, listák, hirdetések és novellarészletek. Én nagyon szeretem az ilyeneket, mert sokkal elevenebbé, színesebbé teszik a történetet.

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy szegény Sue-nek egyáltalán nincs tehetsége az íráshoz, de olyan lelkesedéssel és szenvedéllyel csinálta, hogy az sem zavart, hogy egyik novellarészlet pocsékabb volt a másiknál.

Szintén pozitívumként emelném ki, hogy a történet tökéletesen visszadja a ’80-as évek hangulatát, és nagyon éleveztem, hogy erről a korról olvashatok (akkor sajnos még nem éltem). Még nem voltak technikai kütyük, még divat volt hirdetni, az élet is lassabb volt, és nem volt a mindennapok velejárója a stressz és a rohanás. Problémák és nehézségek akkor is voltak, hiszen az élet alapjaiban ugyanarról szólt, a különbség csupán annyi, hogy akkor még tényleg ÉLTEK is az emberek.

Egyébként rendkívül becsapós egy regény ez, végig megpróbál átverni és vakvágányra terelni, megpróbálja ugyanis elhitetni az olvasóval, hogy ez egy szórakoztató, könnyed kis történet, a felszín alatt azonban komoly kérdésekkel foglalkozik, csak a légies hangvétel miatt ez egy kicsit talán elsikkad, és a humoros, bájos oldala kerül előtérbe.

Mindent összevetve csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a regényről, számomra olyan volt, mint egy puha takaró, amibe megnyugtató és biztonságos volt beburkolózni egy hosszú, nehéz nap után. Minden sorát imádtam, a maga naivságával és kelekótyaságával együtt. Úgy érzem, hogy a XXI. századi hétköznapoknak és embereknek is sokkal több naivságra és kelekótyaságra lenne szüksége.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s