Lisa Genova: Fél testben ép lélek

Fél testben ép lélekFülszöveg
Sarah Nickerson épp olyan, mint bármelyik karrierista szuperanya Boston puccos külvárosában, Welmontban: hektikus, de lenyűgöző életet él férjével, Bobbal, hűséges bébiszitterével és három gyermekével. Miközben a Berkley Consulting tanácsadó cég HR részlegének alelnökeként a legjobb és legélesebb elméket toborozza, a gyerekeket fociedzésre, bölcsődébe, iskolába és zongoraórára viszi; próbálja meggyőzni a fia tanítóját, hogy a fia tulajdonképpen nem is figyelemzavaros, és igyekszik időben hazaérni vacsorára. Csoda, hogy ennek a túlterhelt, túlteljesítő harvardi diplomásnak jut ideje lélegezni. Ám egy végzetes napon vezetés közben épp fel akar hívni valakit – egy hosszúra nyúló pillanatra nem néz az útra. Agyonzsúfolt életének összes száguldó része egy szempillantás alatt fékcsikorgatva megáll. A traumás agysérülés teljesen kitörli világának bal oldalát, és Sarah egyszerre rákényszerül, hogy jobban odafigyeljen a körülötte lévő világ részleteire, többek közt a korábban az életéből hiányzó anyjára is. Miközben nem tud a tányérja bal oldalán lévő ételről, sőt, még a saját bal kezéről sem, e furcsa „félvilág” ürességében kénytelen válaszokat keresni – a múltjára és a bizonytalan jövőjére vonatkozóan is. Ahogy igyekszik visszaszerezni függetlenségét és egészségét, Sarah-nak rá kell döbbennie, hogy az igazi sorsa – új, igaz élete – talán a konferenciák és táblázatok világától távol keresendő. És hogy a világ minden sikerénél értékesebb boldogság és béke egy karnyújtásnyira van, csak eléggé le kell lassítani, hogy észrevegyük.

A történet teljesen átlagosan indul: adott egy felső középosztálybeli család Bostonban, mindenük megvan, gyerekek, szép ház, két autó, nyaraló, magánbölcsőde, magániskola, drága, márkás holmik. A szülők karrieristák, és habár mindketten szeretik a családjukat, abban a világban, amelyikben ők élnek és igyekeznek előrébb lépni a ranglétrán heti 80 munkaóra teljesen átlagosnak mondható, és aki dolgozik, az tulajdonképpen munkamániás. Bébiszitter nélkül nem is tudnák menedzselni az egészet, nincs idejük teljes erőbedobással a szülőségre koncentrálni, ráadásul az életszínvonalat is fenn kell tartani, amit megteremtettek és megszoktak.

Aztán egy nap tragédia történik: Sarah balesetet szenved, és egy fejsérülés következében saját teste és a világ bal oldala megszűnik létezni a számára. Egyáltalán nem érzékeli és nem látja a bal oldalt. Ha például megpróbál megfordulni balra, hiába próbálkozik, egyszerűen nem tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy ez sikerüljön, nem tudja, merre van a bal. Ez persze megnehezíti az életét, nem tud dolgozni, és a családját sem tudja ellátni, ezért a férje, Bob segítségül hívja Sarah anyját, akivel a nőnek sosem volt jó a kapcsolata.

Nagyon vegyes érzéseim voltak, amikor belekezdtem ebbe a könyvbe. Ez az amerikai álomnak beillő sztori olyan sablonos már, lerágott csont, körülbelül minden harmadik-negyedik könyv és film úgy kezdődik, hogy a “a sikeres nőnek/férfinak megvan mindene: szép család, szerető férj/feleség, remek állás, stb.”. Mintha egy sorscsapásnak csak akkor lenne súlya, ha akire nehezedik, egyébként tehetős, jó körülmények között élő, ha egy amúgy is szerencsétlen helyzetű emberre, családra csap le valami tragédia, az már nem olyan sokkoló. És talán pont emiatt azt kell mondjam, nem volt meg az a sajátos hangulata a történetnek, amit én minden könyvben keresek. Mert nekem ez az első, ha olvasnivalót veszek a kezembe: a hangulat. Ha nincs egy sajátos atmoszférája, ami azonnal beszippant, akkor akármilyen jó a stílus és a cselekmény, nem fogom szeretni.

Ráadásul végig erős szemöldökráncolásra adott nekem okot az a hektikus életforma, amit Sarah és a férje folytatott. Tényleg kő-papír-ollót kell játszani, hogy ki vigye reggel iskolába a gyerekeket? És akinek nem kell ezzel foglalkoznia, az boldog, hogy időben beér a munkahelyére? Miért vállalnak az ilyen emberek gyereket? Akármilyen jól igyekeznek is lavírozni a szülők, hogy minden rendben legyen otthon is és a munkahelyen is, egy olyan tempóban, amilyenben Nickersonék is éltek, nagyon nehéz összehangolni a kettőt, és még ha sikerül is, nehezen hiszem el, hogy a gyerekeknek ebből nem származik semmilyen hátránya. Számomra idegen volt ez a világ, és úgy érzem, ha valaki nem érzi, milyen felelősséggel tartozik a családja felé, akit ő választott, akkor annak nem biztos, hogy való család. Persze, azt fenn is kell tartani anyagilag, a számlákat és az életet finanszírozni kell, mindenki ezt teszi. Nem is erről van szó, hanem arról, hogy bizonyos határokat átlépve nem lehet teljesen jelen lenni mindkét helyen és helyt is állni, és akkor választani kell. Emiatt nem éreztem át a könyv mondanivalóját, és távol éreztem magamtól, mert onnantól fogva, hogy az ember úgy dönt, családot alapít, a dolog már nem olyan egyszerű.

Az viszont tagadhatatlan tény, hogy Lisa Genova nagyon jól bemutatta a neglekt szindrómát és annak minden nehézségét. A gyógyulás nem csak hosszú, de borzasztóan fárasztó is. Belegondolni, hogy egy olyan egyszerű művelet, mint például a bal kezünk felemelése nem sikerülne, eléggé elborzasztó. Sarah küszködik, sokszor elkeseredik, hogy nem lesz képes végigcsinálni az időigényes felépülési folyamatot, máskor pedig fellelkesül, hogy neki ez igenis menni fog, hiszen kiemelkedő képességű, harvardi diplomás, olyan nincs, hogy nem fog meggyógyulni. A baleset után az élete egy érzelmi hullámvasúttá válik, szembe kell néznie a ténnyel, hogy segítségre szorul, és még ha javulni fog is az állapota, lehet, hogy ez örökre így marad. Sok mindent át kellett értékelnie és gondolni az életével kapcsolatban, és ahogyan ez az átalakulás elkezdődött Sarah-ban, úgy számomra is egyre szimpatikusabb lett a karaktere, és közelebb éreztem a szívemhez. Egy esendő embert láttam benne, aki mindenben kiemelkedően jó akart lenni, és ezért áldozatokat hozott, legfőképpen a családja kárára, de elkezdi belátni, hogy a rohanás az nem egy örökké fenntartható életforma, és hogy vannak dolgok, amik fontosabbak a fényűzésnél és a pénznél, és ahhoz, hogy valóban megélje az életet, lassítania kell.

Az, hogy az anyja újból belép az életébe, szintén arra kényszeríti, hogy újragondolja ez életét. Amikor a bátyja meghalt, onnantól fogva az anyja megszűnt anyaként viselkedni, ami mindig is örök sérelem maradt a számára. Most pedig arra a nőre van rászorulva, aki csak feküdt a sötét szobában, és nem vett tudomást az ő életéről az első szerelmi csalódásától kezdve a diplomája megszerzésén keresztül a gyerekei születéséig. Hogy ez mihez vezet, egyikük sem tudja, de Sarah minél több időt tölt együtt az anyjával, annál inkább megenyhül az irányába, főleg amikor megtudja, hogy több gyógyszert is szed, többek között antidepresszánsokat.

Bob igazán jó férj volt, nem az az érzelgős, érzelmeit könnyen kimutató fajta, és még ha néha össze is kaptak, kitartott Sarah mellett, és mindenben segítette a gyógyulását, és még a gyerekekkel is sok időt töltött. El sem tudom képzelni milyen nehéz lehet egy ilyen szituáció a másik félnek, főleg addig, amíg a beteg legalább járni nem tanul meg magabiztosan, ami pedig több mint egy évig is eltarthat. Addig viszont valakinek folyamatosan ott kell lenni mellette, különben egy rossz mozdulat következtében maradandó sérüléseket is szerezhet.
Volt egy-két igazán humoros jelent is a könyvben, ami kicsit oldotta a feszült légkört, gondolom ez is volt a célja vele az írónőnek.

Az utolsó harmada volt az a része a könyvnek, amikor a kezdeti ellenszenv ellenére elkezdtem emberileg közel érezni magamhoz. Eleinte inkább az orvosi vonatkozások domináltak, az érzelmek a későbbiekben sokkal jobban előtérbe kerültek, ami nekem már sokkal jobban tetszett. Sarah anyja szálának az alakulását már a megjelenésétől fogva tudtam, pedig egyetlen apró célzás sem volt arra vonatkozóan, hogy mi fog történni vele. Egyszerűen éreztem, valahogy végig ott lógott a levegőben. Viszont az ő lezárásával elégedetlen vagyok, úgy gondolom, hogy elvarratlan maradt a szála. Míg azt megtudjuk, hogy Sarah élete hogyan alakult a továbbiakban, az anyja dolgait nem. Pedig volt valami a háttérben, amit Sarah is gyanított, és jó lett volna, ha kiderül.

Ha el kellene döntenem, hogy ez egy jó könyv-e, bajban lennék. Objektíven nézve mindenképpen, jól bemutatja a neglekt szindrómát, miközben az emberi oldalra is koncentrál, de az sztori alapfelállása miatt rengeteg ellenszenv maradt bennem, habár tény, hogy a Nickerson család óriási változáson ment át, ennek ellenére nehezen tudok azonosulni a történettel.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s