Mona Awad: Antilányregény

AntilányregényFülszöveg
A könyv története titkos ajándékot rejt. Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli. Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!

Ezt a könyvet a fülszövege alapján választottam ki, olvastam már testképzavarról szóló könyvet, és az nagyon tetszett, ezért úgy gondoltam, ez is nekem való lesz.

Elizabeth (Beth, Liz, Lizzie, mikor hogy hívatja magát) egy nagydarab lány, aki kétségbeesetten vágyik arra, hogy szeressék. Normális, boldog életet szeretne, ami nem adatott meg neki. Az anyja furcsa, ahogyan a vele való kapcsolata is, az apja elhagyta. Nem különösebben érdekes vagy különleges személyiség, egy átlagos lány, mégis van benne valami szokatlan, amit én végig nem tudtam hova tenni. Magának a történetnek sem volt egy koherens egysége számomra. Igaz, lineárisan halad előre a cselekmény, nem is ez volt a problémám, hanem hogy nagyon sok töltelékrész volt benne, ami mintha csak azért lenne ott, mert a szerző nem tudta értelmes gondolatokkal megtölteni. Egy nagy katyvasz volt az egész, tele értelmetlen, álfilozófiai töprengéssel, amik csak a könyv terjedelmét növelték, egyébként nem adtak hozzá semmit.

Elizabeth számomra a legkevésbé sem volt szimpatikus, egyetlen kedvelhető tulajdonságot sem találtam benne. Túllépve a testképzavara miatti személyiségtorzulásán nem volt benne semmi, csak üresség. A személyiségének nem volt mélysége, én végig egy visszataszító, sekélyes valakit láttam benne, és a negatív jelleme borzasztóan rányomta a bélyegét a könyvre. Olvastam már nyomasztó könyvet, de az mégsem rántott le magával ennyire, mert volt értelme, mélysége, volt eleje és vége, de ez egy öncélú, felszínes, mondanivaló nélküli papírra vetett összefüggéstelen betűhalmaz. A fülszöveg hazudott nekem, mert Elizabeth nem szerethető, és semmi közös nincs bennünk, és a könyv elolvasása után sem érzem azt, hogy megtalálta volna a boldogságot. Az életében sem sok igazi élet volt, arra viszont tökéletesen rávilágított a történet, hogy önmagában a vékony testalkat nem tesz senkit boldoggá. A boldogság belülről fakad, és ahhoz elsősorban önmagunk elfogadása kell, és Elizabeth vékonyan sem tudta elfogadni magát, így esélye sem volt a boldogságra. Ezen kívül sok mondanivalót nem hordoz, ami viszont jó üzenet, csak nem ilyen csomagolásban.

Elizabethnek nem sok segítsége akadt élete során, a házassága is vérszegény volt, pedig a férje, Tom, alapvetően kedves, rendes embernek tűnt az alapján a kevés rész alapján, amiben szerepelt, de Elizabeth savanyúsága, állandó rossz kedve és negativitása rá is átragadt, és a házasságukra is rányomta a bélyegét.

A témaválasztás jó, a kivitelezése sajnos egyáltalán nem. Végig úgy éreztem, hogy a szerző fogott egy manapság felkapott témát, és mindent összehordott, hogy összejöjjön egy könyvnyi terjedelmű szöveg, és mostanában kelendőek az ilyen és ehhez hasonló könyvek, be is jött neki a biznisz. Nem éreztem, hogy ezzel valóban mondani akar valamit, hogy azt akarja üzenni, amit én leszűrtem. A könyvnek nagyon rossz, negatív hangulata volt, minden életkedvemet elszívta, soha többet még csak a kezemben sem akarom tartani, sajnos azt kell mondjam, a legrosszabb olvasmányélményeim közé került.

A másik ilyen témájú könyv, amit olvastam, szintén negatív hangvételű volt, de ahogyan fentebb is írtam, miden nyomasztósága ellenére volt mélysége, lényege, értelme, és a főszereplő egy pozitív fejlődési ívet járt be, ami miatt jó érzésekkel tettem le. Elizabethnél a boldogság megtalálása nem egyértelmű, mert a befejezés előtt öt perccel még boldogtalan és elkeseredett volt, és számomra az nem a boldogság megtalálása, hogy az utált ismerőse a fűben ülve megmondja, hogyan kell edzenie, hogy az eredményes legyen.

Nagyon modern, nagyon tuti, nagyon bölcs akar lenni ez a könyv, és lehet, hogy valakinek az is, és ha van olyan, aki ebben gyógyírt, megoldást talált, az nagyon jó, és én annak nagyon örülök, de ezt sajnos nem nekem írták.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s