Irène Frain: Marie Curie szerelmei

Marie Curie szerelmeiFülszöveg
Marie Curie, a kétszeres Nobel-díjas tudós karaktergyilkosság áldozata lett. Az ok magánéleti: Pierre Curie halála után néhány évvel Marie és Pierre volt tanítványa, Paul Langevin, egymásba szeret. A romantikus és izgalmas történetet bemutató regényes életrajz igazi politikai és médiathriller, de egyben az idegengyűlöletnek és a hétköznapi gyűlölködésnek is szomorú krónikája. Irene Frain nem sajnálta az energiát, hogy történelmileg is konzisztenssé tegye a történteket: elment a helyszínekre, végigtanulmányozta a rendőrségi és sajtóarchívumokat, a vezérfonalat pedig Marie laboratóriumi jegyzőkönyv pontosságával vezetett háztartási naplója adta a kezébe. A botránysajtó mai módszerei már akkor is működtek, paparazzókkal, követéssel és magánéleti titkok ellopásával együtt – még úgy is, hogy a hiteles orgánumok Marie Curie pártján álltak.

Nagyon szeretek életrajzokat olvasni, van abban valami keserédes nosztalgia, hogy olyan emberek életét ismerhetjük meg, akik egykor ugyanolyan elevenek voltak, mint mi, tele reményekkel, vágyakkal és félelmekkel; ma azonban már csupán egy letűnt kor képviselői. Alapvetően természetesen olyanokról szoktam olvasni, akiknek az életútja valamiért érdekel, és Marie Curie eddig bizony nem tartozott közéjük, ezért nem is tudok racionális magyarázatot adni arra, hogy miért vettem meg ezt a könyvet. Ösztönösen éreztem, hogy ez egy különleges könyv, amit nekem mindenféleképpen el kell olvasnom. Lehet, hogy ez egy kicsit szentimentálisan hangzik, de nem ez az első könyv, amit megérzés alapján olvastam el.

A hatodik érzékem ezúttal sem hagyott cserben, valóban kivételes könyv ez, állítom ezt annak ellenére, hogy nem igazán értek a természettudományokhoz, a lelkesedésem irántuk nagyobb mint a tudásom. A kémiához és a fizikához is vajmi keveset értek, mégis lenyűgözött a Curie házaspár, és a többi korabeli tudós világa.

Marie Curie-ről eddig nem sokat tudtam, leszámítva az általános dolgokat, miszerint rádiumkutatással foglalkozott, és két Nobel-díjat is nyert. Ez a könyv fantasztikus részletességgel árnyalja egy nem mindennapi nő képét, akinek több okból is nehéz volt boldogulnia: lengyel származású volt, tehát a franciák nagy része idegenként tekintett rá, nőként próbált érvényesülni a tudományos életben, ami akkoriban elfogadhatatlan volt, ráadásul a férje halála után pedig egy nős férfival volt viszonya. És az embereket jobban érdekelte mindez, mint az, hogy milyen briliáns elme, hogy a kutatásai alapjaiban változtatták meg a tudományt.

Ami a leginkább megfogott Marie karakterében az az elhivatottsága, amely olyan szintű volt, ami ritkán van meg valakiben, még akkor is, ha szeret valamit. Elképesztő mértékű energiával vetette bele magát a kutatásaiba, és semmilyen áldozatot nem sajnált. Éveken át kísérletezett egy laboratóriumban, azt sem bánta, hogy a rádium megégette a kezét, veszélyesebbnél veszélyesebb teszteket végzett, mindeközben sokszor alig aludt, alig evett. Elszánt és kitartó volt, melynek meg is lett az eredménye, mindössze harminchat évesen fizikai Nobel-díjjal tüntették ki, nyolc évvel később pedig megkapta a kémiai Nobel-díjat is. Rajongással imádta a férjét is, boldog házasságban éltek, két gyermekük született, akikkel azonban nem töltöttek túl sok időt, tudományos tevékenységük túlságosan is lekötötte őket. Mindezt azonban beárnyékolta az a botrány, ami férje, Pierre Curie értelmetlen és tragikus halála után következett be: viszonya lett Pierre egykori tanítványával, a nős Paul Langevinnel. Paul boldogtalan ember volt a házasságában, felesége nem volt tudós asszony, mint Marie, ráadásul bántalmazta és zsarolta is őt, teljesen kiszipolyozta a pénzéért. Marie mellett nyugalomra lelt, egyenlő társak voltak, nem csak a szerelemben, a tudományban is.

Elképesztő volt olvasni, hogy milyen undorító gyűlöletkampány folyt Marie ellen egy olyan dolog miatt, ami az ő magánügye volt. Nem pártolom a házasságtörést, vallom azonban, hogy ez mindenkinek a magánügye, Marie és Paul kapcsolatáról pedig országos lapok cikkeztek. A skandallum híre külföldre is eljutott, az egész mögött természetesen Paul felesége Jeanne, és annak családja állt. Tönkre akarták tenni Marie-t, ami már akkor elkezdődött, amikor Jeanne-nak még nem is volt kézzelfogható bizonyítéka arra, hogy a férje és Marie szeretők. A hiszékeny, bulvárra éhes embereket pedig nem volt nehéz felhergelni, még azt is megpróbálták elérni, hogy Marie ne kaphassa meg a második Nobel-díját. Ő azonban állta a sarat, végig józanul és hidegvérrel, és végül győzedelmesen került ki az egész ügyből, azonban lemondott a szerelemről, és Paullal véget vetettek a viszonyuknak.

Amit sajnálok, hogy nem töltött több időt a gyerekeivel, Irène-nel és Ève-vel, ám a gyerekek ennek ellenére borzasztóan ragaszkodtak az anyjukhoz, és a könyvben többször is elhangzik, hogy mindketten szerelemgyerekek.

A könyv címe nagyon találó, és úgy hiszem, nem csak Pierre-re és Paulra utal, hanem Marie másik nagy szerelmére is, a rádiumra. 1911-ben így nyilatkozott Stockholmban: „Láttam ennek a gyermeknek a születését, és minden erőmmel azon voltam, hogy felneveljem. A gyermek felnőtt, és szép lett…” És habár a nevelőnők többet voltak a gyerekeivel, gondoskodott megfelelő neveltetésükről, mind Irène, mind Ève nyertek Nobel-díjat, és a kevés együttlét ellenére mindig szeretettel beszéltek az anyjukról.

Élmény volt egy ilyen elszánt és elhivatott asszonyról olvasni, aki az élet viharaiban sem hagyta el önmagát, és nem tévesztette szem elől a céljait. Tisztelem és értékelem az eltökéltséget és a rendíthetetlenséget, és végtelenül örülök, hogy megismerhettem a kivételes Marie Curie-t. Nagyon ajánlom a könyvet mindenkinek, az senkit ne tántorítson el, ha nem szereti a kémiát és/vagy a fizikát, olyan szinten kerülnek megemlítésre, hogy a laikusok is megértsék.

Mindezek mellett felpezsdítő volt az akkori kor tudományos életéről olvasni. A tudós elmék szenvedélyes, véget nem érő beszélgetéseket, vitákat folytattak, és ez hajtotta, éltette őket. Megosztották zseniálisabbnál zseniálisabb gondolataikat, ötleteiket, bátorították, támogatták és segítették egymást. Nem volt köztük féltékenykedés vagy irigység, csak a tudomány tiszta szeretete.

700px-Solvay_conference_1927
1927, Ötödik Solvay konferencia. Photo on Wikipedia.com

Marie és Paul sorsa a szakításuk ellenére különös módon összefonódott, ugyanis 1948-ban Marie unokája, Hélène Joliot (Irène lánya), Paul egyik unokájához, Michel Langevinhez ment feleségül. Hélène 1927-ben született, még ma is él, és szintén tudományos karriert futott be.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s