Adam Kay: Ez fájni fog

Ez fájni fogFülszöveg
Fájdalmasan mulatságos. A fájdalom és a mulatságosság hogy, hogy nem, valami teljesen jóvá, nemessé és szerethetővé adódik össze. (Stephen Fry)

A szerző Nagy-Britanniában orvosrezidensként dolgozott 2004 és 2010 között. Képzése alatt mindvégig naplót vezetett; az Ez fájni fog lapjain a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat frontvonalának esetei és napjaink válságának elemzései olvashatók. Egy fiatal orvos számol be életéről, örömeiről, bánatairól, áldozatvállalásokról és a számunkra, magyarok számára is ismerős őrjítő bürokráciáról. Kész szerelmi vallomás ez azokhoz, akiken bármelyik pillanatban az életünk múlhat.

A morbid humor kedvelői ki ne hagyják!

Íme a naplóm a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál töltött időmből, a véres valóság. Hogy milyen volt a frontvonalban, hogyan csapódtak le a dolgok a magánéletemben, hogyan sokalltam be egy szörnyű napon. (Elnézést a spoilerezésért, na de a Titanic vetítésén is tudni tetszettek, mi a vége.)

A Vészhelyzeten és A Grace Klinikán nőttem fel (most éppen a Jackie nővért és a Doktor Murphy-t nézem), mindig is érdekelt az orvoslás, sőt, egy időben még orvosi pályára is készültem, de mivel nem vagyok reál beállítottságú, rá kellett jönnöm, hogy az, hogy én orvos legyek, csak egy hiú ábránd. Az érdeklődésem azonban megmaradt, és mindenképpen el akartam olvasni ezt a könyvet, úgyhogy gyorsan meg is vettem a legközelebbi könyvesboltban (a Ha a macskák eltűnnének a világból c. könyvvel együtt).

Mielőtt még elkezdtem volna olvasni, azt gondoltam, hogy ha a szerző hat év után feladta az orvosi pályát, akkor nem lehetett valami nagy hivatástudata. Aztán még szintén olvasás előtt rájöttem, hogy ez mekkora hülyeség, hiszen az állami egészségügyben dolgozó orvosokon – akár Magyarországot, akár valamelyik külföldi országot vesszük példának – óriási a nyomás. A fizetések alacsonyak, a munkakörülmények és a munkabeosztás pedig a legkevésbé sem nevezhetőek ideálisnak (ez persze nem csak az egészségügyre igaz, de az orvosok esetében emberek  egészsége és élete forog kockán). Nem kell hozzá egy könyvet sem elolvasni, hogy az ember erre rájöjjön. Aki járt már orvosnál vagy kórházban, tisztában van vele, a saját maga is tapasztalhatta, hogy a helyzet közel sem nevezhető megfelelőnek.

A könyv olvasása során egy nyúzott és fáradt orvost láttam magam előtt, akit azonban hajtott a szakma szeretete és a segíteni akarás. Volt, hogy sírtam, máskor nevettem, esetleg felháborodtam, de azért összességében nagyon elkeseredtem, hiszen valahogy soha senkit nem érdekel igazán hogy hatékony – az orvosok testi és lelki jólétét is szem előtt tartó – intézkedésekkel megreformálja az egészségügyi rendszert – és ez teljes mértékben igaz Magyarország tekintetében is.

A történetek nagyon vegyesek, vannak benne elképesztőek, viccesek, szomorúak és sajnos tragikusak is; olyan, mint maga az élet. Nem csak arról olvashatunk, hogy a szerzővel, mint orvossal mi történik a mindennapokban, hanem az elvégzett vizsgálatokról és műtétekről is mesél.

2007. február 12., hétfő
Esemény utáni tablettát írok fel a sürgősségin. A páciens azt kérdezi:
– Három hapsival is voltam az éjjel. Elég lesz egy tabletta?

2007. február 28., szerda
Nőgyógyászati rendelésen fölmegyek a netre, hogy megnézzem mi a protokoll az adott páciensnél. Az intézmény informatikai részlege letiltotta a Királyi Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium honlapját, mert nekik az “pornográfia”.

2007. május 2., szerda
Miután a házaspár beleegyezett a császárba, tudakolom, hogy van-e még kérdés.
– Van – szólal meg a hatéves kisfiuk. – Tényleg igaz, hogy Jézus fekete?

2008. szeptember 16., kedd
A szülészeti triázson kikel magából egy páciens, mert hárman-négyen utána érkeztek, mégis előbb vizsgálták meg őket.
– Ha egyszer kórházba kerülök, hölgyem – mondja neki higgadtan az egyik szülésznő -, annak fogok örülni, ha utolsónak hívnak be. Mert az annyit jelent, hogy az összes többi betegebb nálam.

2010. június 14., hétfő
Carrow prof ma a készenlétes főorvos, egy papírmasé Cher többet érne a szülészeten. A papírmasé Cher legalább kedvet csinálna az egészhez.
Carrow profot nem keresed nappal, nem hívod éjjel – túl fontos ember ő az ilyen csacskaságokhoz. Amikor meglátom este az osztályon, csak arra tudok gondolni, hogy eltévedt vagy közvetlen hozzátartozója szül éppen.
Egyszerre teljesen világossá válik a helyzet: a sarkában egy dokumentumfilmes stáb tűnik fel, veszi a kamera.
– Referáljon, milyen esetek vannak most az osztályon, menjünk végig – szólít meg Carrow, és én megteszem. Nagyban bólogat a kameráknak.
– Látom, mindent kézben tart, Adam. De ha bármi gond adódik éjjel, csak hívjon!
A stáb végzett, leáll a forgatás. A prof rögtön hozzáfűzi:
– Eszébe ne jusson!

Megtudhatjuk továbbá, hogy milyen egy orvos magánélete – konkrétan nem létező -, és hogy mennyi áldozatot kell hoznia a betegek érdekében, mert ez bizony nem az a munkahely, ahol az ember délután öt órakor leteszi a tollat, feláll és hazamegy.

A szerző nem finomkodik, szóval aki nem bírja a szókimondó stílust, a testnedveket és az emberi testrészek nevén nevezését, valamint a betegségek és a szülésről szóló részletes leírásokat, az gondolja át, hogy biztosan el akarja-e olvasni. Ettől függetlenül csak ajánlani tudom mindenkinek, mert tanulságos könyv, vidám, szomorú és kijózanító percek okozására egyaránt alkalmas.

A szomorú történetek közül nem idéztem, egyrészt mert kicsi hosszúak, másrészt pedig mert meg akarom mindenkinek hagyni, hogy maga olvassa el azokat.

Epilógusként pedig csak annyit, hogy eddigi életem során sajnos többször voltam orvosnál és kórházban, mint szerettem volna (kisebb részben magam, nagyobb részben a szeretteim miatt), és vannak elképesztően nemtörődöm, bunkó, a hiba miatt felelősséget vállalni nem akaró orvosok és egészségügyi dolgozók, de rengeteg emberséges, kedves és szakmailag felkészült orvossal, nővérrel és asszisztenssel is találkoztam, akiknek hálával tartozom, mert ha ők nem lettek volna/nem lennének, nem tudom, mi történt volna. És köszönet a fogorvosomnak, is, mert profi, kedves, türelmes, és miatta nem félek többé fogorvoshoz menni (bár tény, hogy nem is mennék máshoz rajta kívül. Ez olyan, mint a fodrász. Az ember talál egy igazán jót, és utána csak hozzá jár).

This is Going to Hurt
Az eredeti borító. (Nekem sokkal jobban tetszik, mint a magyar. Az Athenaeum nem nagyon jeleskedik a borítók terén, legalábbis ami az én ízlésemet illeti.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s