Könyves évzáró – 2019 számokban és élményekben

A tavalyi évzáró bejegyzésben azt írtam, hogy 2018 nem az olvasás éve volt számomra, és sok minden történt velem. Nos, ez 2019-re szintén igaz. Bármennyire is szerettem volna többet olvasni, sajnos nem sikerült, az élet dolgai közbeszóltak. Több nagy változás is volt az életemben – sajnos nem csak pozitívak -, ami sok mindentől, többek között az olvasástól is elég sok időt elvett. Ezt nagyon sajnálom, sok kedvencemet szerettem volna újraolvasni, illetve a konkrét terveim között szerepelt az olvasatlan könyveim számának a csökkentése is. 2020-ban pedig még több minden vár rám, ettől függetlenül jövőre ismét megpróbálok majd többet olvasni, de nem biztos, hogy sikerülni fog, ez most egy ilyen időszak az életemben, ezt már elfogadtam. Más dolgokra kell koncentrálnom, ez viszont nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem olvasok, vagy hogy a jövőben mindig ilyen kevés könyvet fogok tudni évente elolvasni. Legalábbis nagyon remélem. Mindentől függetlenül, 2019-ben is amikor csak tudtam, olvastam, és két csalódást leszámítva nagyon jó olvasmányélményekkel gazdagodtam.

open-book-2866212_19201

Idén 13 könyvet sikerült befejeznem (az Anna Karenina és a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság még folyamatban van, ezek átcsúsznak jövőre), ez kb. 4324 oldal.

A legjobb olvasmányélmények az alábbiak voltak:
1. Szilvási Lajos: Egymás szemében
2. Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
3. Alice Hoffman: Átkozott boszorkák

A legrosszabb olvasmányélmények az alábbiak voltak:
1. Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból
2. Tóth Krisztina: Akvárium
3. Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

A 2019-ben született bejegyzések közül a legolvasottabbak az alábbiak voltak:
1. Szabó Magda: Disznótor
2. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
3. Szabó Magda: Pilátus

Az előző blogomról majdnem minden bejegyzést átemeltem, egy, a Tudorok könyvsorozatról szóló összefoglaló bejegyzést nem tettem még közé, aminek az az oka, hogy időközben megjelent még egy kötete a sorozatnak, és szeretném elolvasni, mielőtt publikálom. Ezenkívül még egy értékelés várakozik, azt januárban fogom átemelni.

Mindenkinek sikerekben, egészségben és jó olvasmányélményekben gazdag boldog új évet kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s