Gail Honeyman: Eleanor ​Oliphant köszöni, jól van

Fülszöveg
A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…

Nagyon régóta a radaromon van ez a könyv, kifejezetten szeretek különc emberekről olvasni, mégis elég sokáig nem lapoztam fel, amit így utólag már nagyon bánok. Nem tudtam pontosan, milyen történetre számítsak, a fülszöveg elárul egy-két dolgot a főszereplőről, Eleanor Oliphantról, de eléggé sejtelmes ahhoz, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését.

Eleanor Oliphant furcsa, és a szociális készségei nem a legfejlettebbek, ezért nincsenek barátai. Senkit nem érdekli, hogy mi van vele, senki nem kérdezi meg, hogy hogy van. Emberi kapcsolata csupán a munkatársaival és a szociális gondozókkal, valamint anyukával van, akivel hetente egyszer – szigorúan szerdán – telefonon beszél. Szerinte ez így teljesen rendben van, az alapvető létfenntartáson kívül nincs semmilyen (érzelmi) szükséglete. Az élete rendben van, tökéletesen elboldogul egyedül, nincs szüksége senkire. Csak három üveg vodkára minden hétvégén, hogy el tudja viselni a saját létezését. Péntek délután, miután lejár a munkaideje, és bevásárol a Tesco-ban (mirelit pizzzát, vodkát, esetleg tésztát és néhány zsemlét), magára zárja az ajtót, és hétfő reggelig ki sem lép rajta, sőt, még csak meg sem szólal, hiszen senkivel nem beszél.

Imádtam ennek a regénynek minden sorát. Nagyon súlyos témát feszeget, de eleinte ez nem derül ki, csak egy szokatlanul viselkedő, magányos fiatal nő mindennapjait ismerjük meg rendkívül olvasmányos stílusban, egyedülálló és lehengerlő humorral fűszerezve. Az, hogy Eleanor nem csupán egy introvertált, magának való személy, hanem sokkal több van az elszigeteltsége mögött, csak később derül ki. A témája ellenére viszonylag könnyed regény, de szerencsére nem giccses, és nincs benne semmi hatásvadász, Eleanor egyedi utat jár be, nem a bevett sablonok szerint alakította a szerző a sorsát, és a rendkívüli stílusán kívül ezt kedveltem leginkább a könyvben. Hogy nem arról szól, hogy jön A FÉRFI, a rózsaszín szerelem, és Eleanor szorongásait és lelki sérüléseit elfújja a szél. Eleanor önismereti munkába kezd, hogy feldolgozza mindazt, ami történt vele, és végre egy könyv, ami arra helyezi a hangsúlyt, hogy az embernek először önmagát kell megismernie és megszeretnie, hogy rendbehozza az életét és a problémáit, a szerelem nem mindenható erejű. Tudom, hogy elcsépelt közhely, és sokan nem is értenek egyet vele, de aki egy kicsit mélyebben foglalkozott már pszichológiával és önismerettel, az tudja, hogy mások nem tehetnek bennünket boldoggá, és a belső küzdelmeinken nem fog segíteni az, ha besétál a herceg fehér lovon az életünkbe.

Érdemes belenézni a görbe tükörbe, amit a szerző elénk tart, ugyanis szomorú, de nagyon valóságos képet fest Eleanoron keresztül az elferdült társadalmi elfogadásró és elvárásokról.

Szóval tényleg így működik a sikeres beilleszkedés? Komolyan ennyire egyszerű? Fel kell kenni egy kis rúzst, elmenni a fodrászhoz, és új cuccokat hordani? Valakinek könyvet kellene írnia erről, de legalábbis egy ismertető füzetet, és terjeszteni ezeket a tudnivalókat. Ma egyetlen nap alatt több figyelmet kaptam tőlük (pontosabban nem rosszindulatú, hanem kedves figyelmet), mint a megelőző évek során összesen.

Lábaimat ezzel kifeketítettem, ahogy a hajamat is kiszőkítettem. Szempilláimat meghosszabbítottam, besötétítettem, egy kis pírt vittem fel az arcomra, a számat pedig sötétvörösre festettem, ami igencsak messze állt bármilyen természetes színtől. Igazából egész életemben most hasonlítottam a legkevésbé egy valóságos nőre, a világ szemében mégis mostani megjelenésem tűnt a legelfogadhatóbbnak.

Nos, igen, a világ sajnos így működik, és a részei vagyunk, és senki ne áltassa magát, ilyen vagy olyan módon, jobban vagy kevésbé, de mindenki belemegy a játszmába.

Az intelligens és fanyar humorának köszönhetően sokat nevettem is a könyvön, főleg, amikor magamra ismertem…

Úgy döntöttem, készítek magamnak egy frissítő teát, mielőtt nekiállok a munkának. Saját bögrém és kanalam van, amit higiéniai okokból az asztalfiókomban tartok. A kollégáim furcsállják, legalábbis a reakciójukból erre következtetek; nekik egyáltalán nem gond koszos, ismeretlen kéz által gondatlanul elmosott csészékből inni. Nálam szóba sem jöhet, hogy az italomba olyan teáskanalat helyezzek, amit alig egy órával korábban valami idegen nyalogatott, szopogatott. Undorító.

Fájdalmas volt mindarról olvasni, hogy Eleanor mi mindenen ment keresztül, és arról, hogy mennyire lenézi saját magát, semmiféle önbecsülése nem volt – ami a történtek tükrében teljesen érhető -, de megrendítő volt olvasni. Eleanor nem hitte el, hogy őt önmagáért bárki is szeretheti, hogy méltó és érdemes a szeretetre, hogy értékes ember, és ő, illetve az ő szükségletei is fontosak. Fájdalmas volt belegondolni, hogy hány gyereknek kell ezen és még sokkal rosszabb dolgokon nap mint nap keresztülmennie. Bevallom, a végét megkönnyeztem, és remélem, hogy a világ Eleanorjai megkapják azt a jobb sorsot, amit érdemelnek.

Érzelmes, okos regény ez, mindenkinek ajánlom olvasásra, a változás sokszor nehéz, de bizonyos esetekben egyszerűen elkerülhetetlen. Aminek még külön örültem, hogy Skóciában játszódik a történet. A könyv nálam bekerült a kedvencek és az újraolvasandók közé.

És egy kis útravalóként: mindenki nézzen magába, és gondolkodjon el rajta, hogy hány Eleanor Oliphanttal találkozott már élete során, és vette semmibe, nevette ki, vagy gondolt magában róla mindenfélét.

Lényegtelen részlet, de nekem a magyar borító nem tetszik, hoztam néhány képet a külföldi kiadásokról, bár én a fejemben egy sokkal egyedibbet álmodtam meg ehhez a különleges történetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s