Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

Fülszöveg
Ebben a könyvben semmi sem az, aminek látszik.

Louise, a fiatal titkárnő talán élete férfijával találkozik egy bárban, de a csók korainak bizonyul, különösen, miután hétfőn a munkahelyén megpillantja új főnökét, Davidet – aki persze nem más, mint a férfi a bárból. És naná, hogy felesége van.

Ami ezután történik, az minden, csak nem megjósolható. Hiába kombinál az olvasó, előbb-utóbb leesik neki, hogy ebben a szokványosnak látszó szerelmi háromszögben igazából semmi sem szokványos. És felesleges lenne arra intenünk, hogy inkább ne kedveljen meg egyetlen szereplőt sem – úgyis képtelen lesz ellenállni. Mígnem egy ponton, amikor a legjobban aggódik majd az illető sorsa miatt, ráébred: nem is őt kellett volna féltenie!
Sarah Pinborough regénye nem egy szerelmes történet, egy krimi és egy thriller szimpla keveréke.

Sokkal félelmetesebb annál. Mert Pinborough regénye elkísér. És nem hagy nyugodni.

Karácsonyra kaptam ajándékba a könyvet, és mivel szeretem a pszichothrillereket, gondoltam, idei olvasmánynak még belefér. A fülszöveg eléggé semmitmondó, így nem is igazán tudtam, hogy mire számítsak. Egy kicsit tartottam is tőle, a híres szerzők áradozásai el szoktak rettenteni, az esetek nagy részében ezek csak üres marketingfogások, de úgy voltam vele, adok neki egy esélyt. Eleinte egy kicsit untam a történetet, annak ellenére, hogy eléggé olvasmányos. Nem tudtam, hová fog kifutni, aztán később persze rájöttem, hogy a jelentéktelennek tűnő részleteknek is van jelentőségük.

A cselekményt váltott szemszögben meséli el Adele (aki David, a pszichiáter felesége), illetve Louise, aki egy görbe estén találkozik Daviddel, egymásba is gabalyodnak (a csókolózáson kívül más nem történik), ám hétfőn a munkahelyén kiderül, hogy a férfi az új főnöke. A sablonos felállás miatt egy kicsit bosszankodtam, és forgattam a szememet, de azért túlléptem rajta, annak ellenére, hogy elég gyakori megoldás, én nem sok ilyet olvasok, szóval nekem így még belefért.

Adele és David, a frissen Londonba költözött, tehetős középosztálybeli házaspár eléggé furcsa kapcsolatban élnek. Adele az unatkozó feleség, akinek annyi dolga van, hogy szép és fitt legyen, a ház rendben legyen és mindig finom étel legyen az asztalon. Nem dolgozik, nincs is rászorulva, nem is nagyon akar, de a férje nem is hagyná. David sikeres pszichiáter, aki egy londoni magánklinikán kezd el dolgozni, ám a feleségével meglehetősen elnyomó módon viselkedik, ezért hamar gyanús lesz. Adele nem mehet sehová David tudomása és engedélye nélkül, ha hívja, otthon kell lennie, és fel kell vennie a (vezetékes) telefont, pénzt pedig egyáltalán nem kezelhet, csak annyit, amennyit Davidtől konyhapénz és zsebpénz címén kap. A házasságuk kihűlt, nem beszélgetnek, nincs szexuális életük, külön szobában alszanak, David pedig folyamatosan részeg, hogy elviselje a házasságot, ami már csak nyűg neki.

Louise egyedülálló anya, aki részmunkaidőben recepciósként dolgozik azon a magánklinikán, ahol David praktizál. Sokat dohányzik és még több alkoholt megiszik, de a fiát szereti, és igyekszik rendesen nevelni, a volt férjével viszonylag civilizált a viszonya, aki segíti őt, amiben csak tudja. Miután összeakadt Daviddel a bárban, megbeszélik, hogy többet nem fog előfordulni (ó, mindig ez a szöveg, aztán persze mindig megtörténik újra), és megpróbálják normálisan kezelni a helyzetet (szokásos önáltatás). Aztán egy szép napon Louise és Adele véletlenül egymásba botlik, a dolgok pedig elkezdenek bonyolódni, ugyanis a két nő összebarátkozik, amiről David természetesen nem tud. Már ez önmagában nagyon bizarr, hogy egy férfi felesége és szeretője legjobb barátnők lesznek… A végkifejlet tükrében utólag pedig még bizarrabbá vált ez a szál.

Az, hogy valami nem stimmel, már a történet elején nyilvánvaló. A légkör végig nagyon feszült és idegen, éreztem, hogy valami igazán sötét és beteg titok lappang a háttérben, de nagyon elszámítottam magam, a közelében sem jártam a megoldásnak, pedig folyamatosan kattogott az agyam, legalább öt különféle verziót lejátszottam magamban.

Adele a klasszikus áldozat szerepében tetszeleg, aki felett uralkodik a férje, azonban hamarosan kiderül, hogy nem is biztos, hogy ő az áldozat. Nagyon egyszerű lenne azonban, ha már a könyv felénél kiderülne, hogy Adele terrorizálja Davidet, és persze ennél sokkal összetettebb is a helyzet.

A megfejthetetlen rejtélyen túl van egy nagyon eredeti és izgalmas misztikus szál is, ami megfűszerezi a hangulatot, és egy kis borzongást nyújt az olvasónak. Annyit elárulok, hogy a(z) (rém)álmokkal kapcsolatos, és igazán ötletes megoldás, korábban elég sokat olvastam a jelenségről, és már akkor is borzongtam tőle. Én nagyon szeretem a misztikus dolgokat, szóval ha egy olvasmányban szerepet kap valamilyen természetfeletti jelenség (természetesen igényesen megírva), akkor az nálam már fél siker.

Adele és David múltjának darabkáit Adele egyik régi barátjának, Robnak a naplófeljegyzéseiből ismerjük meg, aki ugyanabban a szanatóriumban lakott, amelyikben Adele, miután Adele szülei életüket vesztették egy tűzvészben. Ennek a naplónak a későbbiekben nagy szerepe lesz, ahogyan az álmoknak is, de egyáltalán nem olyan módon, ahogy az olvasó várná.

Az elejét leszámítva feszes tempójú, igazán cseles könyv ez, és amikor már kezdtem a helyére rakni a dolgokat, jött egy hatalmas csavar, amit néhány oldallal előbb már ugyan tudtam, de korábban egyáltalán nem láttam. A második, igazán nagy csavar azonban teljesen a földhöz vágott. Ebben a történetben tényleg semmi nem az, aminek látszik, és rendkívül találó a könyv címe is, olvasás után teljesen egyértelművé válik, mire utal. Mivel a könyvekben a rejtélyeknek kb. a kétharmadát meg szoktam fejteni (eddig Agatha Christie összes gyilkosát is kitaláltam), üdítő volt, hogy képtelen voltam kitalálni, mi fog történni.

Egy kicsit zavart a stílus, valamivel igényesebb fogalmazást elviseltem volna, de ezt leszámítva imádtam a könyvet. Aki szereti az igazán elmés, misztikus pszichothrillereket, azoknak nagyon ajánlom, szédületes olvasmány volt, még most sem hagy nyugodni. Én hajnali négyig olvastam, mert egyszerűen képtelen voltam letenni, és ilyenre kb. háromévente egyszer kerül nálam sor.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s