Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)

Fülszöveg
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.

Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…

A Kakukkszó J. K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.

Annak ellenére, hogy J. K. Rowling a kedvenc szerzőim közé tartozik, a Cormoran Strike sorozat első részét, a Kakukkszót felháborítóan sokáig nem olvastam. Nem is tudom már igazán, mi okból, egy kicsit talán visszatartott, hogy egy modell halála van a főszerepben, és ez a vonal nem igazán mozgatott meg. Illetve talán valamennyire visszatartott a félelem is, ami az Átmeneti üresedés olvasása előtt is, ami az első felnőtteknek írt regénye volt. Nem tudtam, lesz-e annyira jó a maga nemében, mint a Harry Potter könyvek az ifjúsági fantasy regények között. A félelmem persze alaptalannak bizonyult, de aztán jött ez a bűnügyi regény, és megint megtorpantam. Hiba volt, ugyanis amint elkezdtem olvasni, egyszerűen képtelen voltam letenni. Alig vártam, hogy hazaérjek a munkából, és olvashassam, esténként, amikor már ragadt le a szemem, és máskor aludtam volna, nem bírtam ki, hogy legalább 20-30 oldalt még ne olvassak el, pedig úgy kellett kényszerítenem magamat, hogy ébren maradjak, annyira fáradt voltam. Imádtam minden sorát, úgyhogy rajongói ömlengés következik.  

A cselekményről csak röviden írnék, egyrészt mert számomra nem ez volt a lényeg, másrészt pedig nem nagyon szeretnék spoilerezni: a híres modell, Lula Landry lezuhan harmadik emeleti lakásából, és meghal. A rendőrség öngyilkosságként könyveli el az ügyet, Lula bátyja azonban úgy gondolja, húgát megölték, ezért felkeresi Cormoran Strike magánnyomozót, hogy derítse ki az igazságot. Cormoran egy nagydarab, kicsit meghízott, féllábú háborús veterán, aki éppen a történet kezdetén válik hajléktalanná, ugyanis a menyasszonya kidobta, neki pedig nincs hova mennie. Úszik az adósságban, munkája alig van, ezért nem tud fizetni a hitelezőinek. Ebbe a káoszba csöppen bele Robin Ellacott, aki a vőlegénye miatt költözött Londonba, de még nem talált álltandó állást, és egy munkaerő-közvetítő iroda ideiglenes titkárnőként Cormoranhoz küldte egy hétre, aki a felfordulásban teljesen megfeledkezett erről. Cormoran a pénz miatt elvállalja Lula ügyét, pedig nem sok kedve van foglalkozni vele, de ha nem akar az utcára kerülni, nincs más választása, ráadásul Robint is ki kell fizetnie.

Már az első oldalakon beszippantott a könyv, ugyanis rendkívül olvasmányos és elképesztően hangulatos, az izgalmas nyomozásról nem is beszélve. Azt hittem, hogy a szupermodell vonal miatt kevésbé fog tetszeni a könyv, de nem így történt, pedig alapvetően taszít ez a felszínes, csillogó celebvilág. Rowling annyira jól ír, hogy csak azt vettem észre, én is teljesen benne élek a történetben, együtt teázok Cormorannal és Robinnal, együtt barangolok velük London utcáin, próbálok rájönni a gyilkos kilétére, és velük együtt élem meg a magán- és családi élet mélységeit és magasságait. Ugyanez volt a Harry Potter esetén is, a szereplőkkel együtt léteztem, egy voltam közülük, amint kinyitottam a könyvet, minden alkalommal a történet, a varázslat részévé váltam, és most ugyanez az érzés köszönt vissza. Annyira jó volt elmerülni benne. Hosszú idő után ez volt az első olvasmány, amiben igazán otthon éreztem magam.

A könyv két erőssége egyértelműen a szereplők és a hangulat. A krimi szál is nagyon jó, élveztem a nyomozást, és ahogy egyre több részlet került felszínre, egyre jobban izgultam, de nem emiatt nevezném kiemelkedőnek ezt a regényt. Cormorant nem lehet nem szeretni. Zűrös, szeretetlen és elhidegült családból származik, megjárta a háborút, ahol nem egy testi és lelki sérülést szerzett, ráadásul a magánélete is romokban hever, az anyagi hátteréről és egzisztenciájáról nem is beszélve. Mégis két lábban a földön áll, nem esik pánikba, jól kezeli a válságos helyzeteket. Elég mogorva és nyers, de egyáltalán nem rossz ember. Nagyon karizmatikus egyéniség, akit Rowling jó adag humorral és szarkazmussal ruházott fel, de igazán a szerénysége, higgadtsága és profizmusa teszi olyan vonzóvá.

És végre egy női karakter, akit szerettem! Robin kedves, egyszerű, tapintatos, okos és intelligens és talpraesett. Egyáltalán nem irritált, ami nagy szó, eddig nagyon kevés igazán jó női karakterrel találkoztam. Mindig azt teszi, amit a szíve diktál, és minden szituációban feltalálja magát. Nagyon sokan azonnal lepattantak volna Cormoran irodájából, ha rájönnek, hogy ott lakik, és lehet, hogy még fizetni sem fog tudni, ő azonban maradt és kitartott, és kettejük kapcsolatát egyszerűen imádtam. Képes lettem volna csak arról olvasni, ahogy teáznak, beszélgetnek, ebédelnek, ugratják egymást. Annyira szívmelengető, nagyon jó párost alkotnak. A kedvenc részem az volt, amikor Robin egy félresikerült, görbe este után (amikor Cormoran eléggé kiütötte magát) gondoskodott róla fizikai és érzelmi értelemben is, nem hagyta, hogy a szégyenérzet eluralkodjon a férfin.

A részletek nagyon fontosak (ezt Rowling tollából már megszokhattuk) nem csak a nyomozás szempontjából, hanem az apró, hangulati leírások esetén is. Amikor Cormoran kihallgatja Lula barátait és családtagjait, átnézi a fényképeket, a rendőri jelentéseket, stb., nehéz összerakni a darabkákat, még amikor azt is mondta, hogy már tudja, ki a gyilkos, nekem még akkor is sok minden hiányzott, de utána gyönyörűen összeállt a kép. Elejtett félmondatok, akaratlan elszólások, gesztusok, pár pillanatnyi habozás válaszadás előtt, ez mind-mind nagyon fontos, és én nem mindig jöttem rá, melyik mit árul el, de a mi imádnivalóan zsémbes nyomozónk máris tudta, merre keresgéljen tovább.

A gyilkos személyét nem találtam ki, bár egy-két alkalommal átfutott a fejemen, hogy ki az, de csak azért, mert tudtam, hogy túl egyszerű lenne, ha azok közül lenne valaki, akik gyanúsak, és ez igazán frappáns megoldás volt.

Megnéztem a sorozatot is (csak az első három részt, ami a Kakukkszó cselekményét dolgozza fel), és közel sem volt olyan élmény, mint a könyv. Nem rossz, nem bántam, hogy megnéztem, de egyrészt más a cselekmény, néhány szereplő neve is, és közel sem adja vissza azt a csodálatos hangulatot, amit Rowling megteremtett.

Összességében véve nem tudok rosszat írni róla: olvasmányos, igényesen megírt, körültekintően, alaposan felépített történet, magával ragadó miliővel, igazán szerethető szereplőkkel, izgalmas nyomozással és humorral fűszerezve. Külön tetszett, hogy mind Cormoran, mind Robin magán- és családi élete szerepet kap a történetben, nem szigorúan csak a nyomozásról, és kettejük munkakapcsolatáról olvashatunk. Szívből ajánlom mindenkinek, hihetetlenül jó könyv, nagyon élveztem, imádtam elveszni benne.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s