Lisa Genova: Fél testben ép lélek

Fél testben ép lélekFülszöveg
Sarah Nickerson épp olyan, mint bármelyik karrierista szuperanya Boston puccos külvárosában, Welmontban: hektikus, de lenyűgöző életet él férjével, Bobbal, hűséges bébiszitterével és három gyermekével. Miközben a Berkley Consulting tanácsadó cég HR részlegének alelnökeként a legjobb és legélesebb elméket toborozza, a gyerekeket fociedzésre, bölcsődébe, iskolába és zongoraórára viszi; próbálja meggyőzni a fia tanítóját, hogy a fia tulajdonképpen nem is figyelemzavaros, és igyekszik időben hazaérni vacsorára. Csoda, hogy ennek a túlterhelt, túlteljesítő harvardi diplomásnak jut ideje lélegezni. Ám egy végzetes napon vezetés közben épp fel akar hívni valakit – egy hosszúra nyúló pillanatra nem néz az útra. Agyonzsúfolt életének összes száguldó része egy szempillantás alatt fékcsikorgatva megáll. A traumás agysérülés teljesen kitörli világának bal oldalát, és Sarah egyszerre rákényszerül, hogy jobban odafigyeljen a körülötte lévő világ részleteire, többek közt a korábban az életéből hiányzó anyjára is. Miközben nem tud a tányérja bal oldalán lévő ételről, sőt, még a saját bal kezéről sem, e furcsa „félvilág” ürességében kénytelen válaszokat keresni – a múltjára és a bizonytalan jövőjére vonatkozóan is. Ahogy igyekszik visszaszerezni függetlenségét és egészségét, Sarah-nak rá kell döbbennie, hogy az igazi sorsa – új, igaz élete – talán a konferenciák és táblázatok világától távol keresendő. És hogy a világ minden sikerénél értékesebb boldogság és béke egy karnyújtásnyira van, csak eléggé le kell lassítani, hogy észrevegyük.

Jodi Picoult: Apró csodák

Apró csodákFülszöveg
Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követően váratlanul másik páciens mellé osztják be. Az újszülött szülei a fehér felsőbbrendűséget hirdetik, ezért nem akarják, hogy az afroamerikai Ruth akár csak hozzáérjen a gyermekükhöz. A kórház helyt ad a kérelmüknek, másnap azonban a kisbaba életveszélyes állapotba kerül, miközben egyedül Ruth tartózkodik a csecsemőszobában.

Jodi Picoult végtelen alázattal, empátiával és alapossággal közelít kiváltság, előítélet és igazság kérdéséhez, s nekünk, olvasóknak sem kínál egyszerű, könnyen emészthető tanulságokat. Az Apró csodák egy rendkívüli író csúcsteljesítménye.

Scott Stambach: Ivan Iszajenko láthatatlan élete

Ivan Iszajenko láthatlan életeFülszöveg
Ivan Iszajenko tizenhét éves, és tisztában van azzal, hogy egész hátralévő életét azon a kórházi osztályon fogja tölteni, ahol születése óta fekszik. Ennek a belarusz gyermekkórháznak minden ápoltja ugyanolyan súlyos beteg, mint Ivan: a legtöbben a csernobili katasztrófa áldozatai. Ivan ebben a szörnyű környezetben – egyfajta túlélési stratégiaként -, amennyire csak lehet, leválasztja magát a valós eseményekről, és fantáziajátékokba menekül. Egészen addig, amíg fel nem bukkan egy különleges, szép lány, Polina. Az ő jelenléte teljese kizökkenti Ivant a korábbi rutinjából. A fiút felkavarja Polina viselkedése, aztán hamarosan vonzalom ébred benne. A Polinához fűződő romantikus kapcsolat révén minden álma valóra válik, Ivan eközben feladja minden távolságtartását, és már csak egyvalamit akar: hogy Polina életben maradjon.

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek

Öngyilkos szüzekFülszöveg
A legfiatalabb lánytestvér, a tizenhárom éves Cecilia volt az első.

“Sztoikus nyugalommal vágta fel az ereit fürdés közben. Amikor rátaláltak, a rózsaszín vízen lebegett, sárga volt a szeme, akár egy megszállottnak, s kicsi testéből érett nő illata szállt fel.” 

Öt lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság. Pedig a lányok szépek voltak, és még annyi minden állt előttük. Miért pazarolták el feleslegesen az életüket? Miért választották az élet helyett a halált? Mi volt az igazi ok? Korszellem? Predesztináció? A szigorú szülők, akik mindenben a fertőzést látva az egészségeset is elpusztították? A szerző feszült légkörű regényében a lélek sötét zugai tárulnak az olvasó elé, elfojtott vágyak, eltorzult emberi viszonyok, melyek tragédiát szülnek. A 70-es évek amerikai kisvárosában játszódó történet egyszerre hátborzongató, kísérteties, humoros, lebilincselő és összességében mélyen emberi.

Az Egy test, egy lélek szerzője ezúttal is bizarr témához nyúl, amiről lenyűgöző természetességgel ír. A regényből film is készült Sofia Coppola rendezésében, amelyet elismeréssel fogadtak a cannes-i filmfesztiválon.

Cynthia Swanson: Nővérek könyvesboltja

Nővérek könyvesboltjaFülszöveg
1962, Denver. Ebben a városban egy egyedül élő harmincas nő már-már bohémnak számít. Ám a harmincnyolc éves Kitty Miller elégedett a maga szingli létével. Anno együtt járt egy Kevin nevű orvossal – de amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy remélte, úgy döntött, hogy a saját útját fogja járni. Most annak a könyvesboltnak szenteli magát, amelyet a legjobb barátnőjével, Friedával együtt vezet, és esténként hazatér otthonos lakásába. Férj híján, akit vacsorával kellene várni, megengedhet magának egy-két italt munka után a barátaival; gyerekek nélkül, akiket reggel iskolába kellene indítani, akár egész éjjel fenn maradhat olvasni imádott macskája, Aslan mellett üldögélve.

Aztán elkezdődnek az álmok.

1963: Katharyn Andersson házasságban él nagy szerelmével, Larsszal. Álomotthonban laknak Denver kertvárosában, baráti szomszédságtól körülvéve. Eszményi hely a gyerekeik felnevelésére. Katharyn világa pontosan olyan, amilyet Kitty hajdan elképzelt magának… de csak az álmaiban létezik.

Kitty eleinte élvezi az éjszakai kiruccanásokat ebbe az alternatív világba. Bár ott nincs Frieda, nincs könyvesbolt, hiányoznak az ismerős arcok, Kitty egyre kevésbé vágyik kinyitni a szemét és elhagyni Katharyn vonzó életét. De az álomvilág minden egyes látogatással reálisabbnak tűnik. Ahogy kezd elmosódni a határ a két világ között, Kitty kénytelen szembenézni a bizonytalan jövővel. Milyen árat kell fizetnie azért, hogy az álomvilágban maradhasson? És mivel jár, ha elengedi?

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

A Highgate temető ikreiFülszöveg
A fiatal amerikai ikerpár, Julia és Valentina megörökli sosem látott nagynénjük, Elspeth lakását a legendákkal övezett híres londoni viktoriánus temető, a Highgate szomszédságában. Miközben belevetik magukat a londoni életbe, egyre jobban elmélyül kapcsolatuk új szomszédaikkal is: a bogaras Martinnal és Elspeth volt szeretőjével, a megtört lelkű, gyászoló Roberttel. Hamar kiderül azonban, hogy A Highgate temető halottai egyáltalán nem nyugszanak békében – Elspeth kísértete igencsak eleven, és úgy tűnik, sem a lakást, sem a szerelmét nem kívánja maga mögött hagyni…

Az időutazó felesége szerzőjének legújabb regénye igazi megható mese a halálon túl is tartó szerelemről, a gyász feldolgozásáról és a testvéri összetartásról.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!