Robert Galbraith: A selyemhernyó, Gonosz Pálya (Cormoran Strike 2-3.)

Fülszöveg
Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott… A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.

Fülszöveg
Titokzatos csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne. Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes. Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost… A Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek. Letehetetlen olvasmány.

“Robert Galbraith: A selyemhernyó, Gonosz Pálya (Cormoran Strike 2-3.)” Tovább olvasása

Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)

Fülszöveg
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.

Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…

A Kakukkszó J. K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.

“Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)” Tovább olvasása

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Tíz kicsi négerFülszöveg
Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében nyolc ember kap meghívást egy szigetre – és aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt. Tíz ember, aki mind megúszta, hogy elítéljék gyilkosságért, most együtt kénytelen tölteni néhány napot. Szerencsére a szakácsnő remekül főz, a portói bor kiváló, és a helyzet nem olyan rossz, mint várták. Egészen addig, amíg vacsora után fel nem hangzik egy hang, amely mindannyiukat megvádolja. És az ebédlőasztalon a tíz kicsi porcelán négerfigurából eltörik egy… és egyikük meghal. Vajon miért van minden szobában a falon a gyerekvers a tíz kicsi négerről, és a vendégek közül hányan távoznak a szigetről végül? A bejegyzésben van egy spoileres rész (nem nevezem a nevén a gyilkost, de ki lehet találni, ki az), de jó előre és feltűnően jelzem, át lehet görgetni rajta.

“Agatha Christie: Tíz kicsi néger” Tovább olvasása

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Jane EyreFülszöveg
Charlotte Brontë leghíresebb regénye, a Jane Eyre rengeteget elárul szerzőjéről: életrajzi elemekből épít fel Jane gyermekkorának keserves éveit, és lelke legmélyéből veszi hősnőjének megtörthetetlen, makacs jellemét is. A regény romantikus cselekménye és érzelmessége révén már első megjelenéseor nagy sikert aratott. Címszereplője, Jane egy koldusszegény árvalány, aki a lowoodi nevelőintézetben nő fel rideg, szigorú szabályok és embertelen körülmények között. Évek múltán aztán egy titokzatos kastélyban, Thornfield Hallban vállal munkát: a ház morózus urának, Mr. Rochesternek rakoncátlan gyámleánya mellett lesz nevelőnő. A korábbi évek viszontagságai után először úgy tűnik, hogy Jane végre nyugalomra és elfogadásra lel e falak között, sőt talán szerelemre is… de egy felfedezésre váró titok árnyékot vet minderre… A kastélyban időnként hátborzongató kacaj hasít bele az éjjeli csendbe, a folyosókon mintha ismeretlen léptek visszhangoznának, és egy alkalommal Mr. Rochester ágyát felgyújtja egy idegen kéz… A titkok lassú kibontása, a pompás stílus, a remek párbeszédek és az árnyalt, finom jellemábrázolás méltán biztosítják a regény előkelő helyét a világirodalom klasszikusai között és az olvasói szívekben egyaránt.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

“Charlotte Brontë: Jane Eyre” Tovább olvasása

Philippa Gregory: A folyók asszonya (Rokonok háborúja 1.)

A folyók asszonya

Fülszöveg
Egy szenvedéllyel és legendákkal átszőtt történet Bedford hercegnéjéről, aki még az árulástól sem riadt vissza, hogy a Rózsák háborújában megnyerje a saját csatáját.

Miután Bedford hercege, Franciaország angol régense, John Lancaster feleségül veszi Jacquettát, bevezeti őt a tudomány és az alkímia rejtelmes világába. A népes udvarban az ifjú asszonynak csupán egyetlen barátja akad: a herceg pajzshordozója, Richard Woodville, aki akkor is a támasza lesz, mikor a hercegné váratlanul megözvegyül. Egymásba szeretnek, majd titokban összeházasodnak és VI. Henrik király udvarába költöznek, ahol az új királyné bizalmas barátnőjévé fogadja Jacquettát. Woodville-ék hamarosan a Lancaster-udvar életének központi szereplőivé válnak, bár Jacquetta közben érzi: Anglia népe elégedetlen, és riválisaik, a Yorkok egyre komolyabb fenyegetést jelentenek a királyi család számára. Miközben az asszony elszántan harcol a király és a királyné oldalán, ráébred, hogy lányára, Elizabethre ragyogó jövő várhat: egy váratlan fordulat következtében lehetősége nyílik megszerezni számára Anglia trónját és York fehér rózsáját…

“Philippa Gregory: A folyók asszonya (Rokonok háborúja 1.)” Tovább olvasása

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…

Ne engedj el...Fülszöveg
Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.

Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.

A Napok romjai szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

“Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…” Tovább olvasása

Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya

A Manderley-ház asszonyaFülszöveg
Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián- ez Manderley. Baljósan vöröslő rhododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormogása- ez is Manderley. A történetet elmesélő, mindvégig névtelen főszereplő, az új, érzékeny úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. A félelem mérgezi az itt élők lelkét: az új asszony a régi házvezetőnőtől, Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott feleség, Rebecca kísértetétől- ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyhez, és el kell hagynia a kastélyt. A férj, Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg.

Ennek az egy szerelem történetét elmesélő regénynek minden oldala nehezen megfogható szorongást áraszt, feszültséggel teli, ezért is választhatta Alfred Hitchcock rendező azonos című filmjének alapjául, amely a filmművészet legjobb klasszikus alkotásainak egyike.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz A Manderley-ház asszonyára és a Jane Eyre-re vonatkozóan!

“Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya” Tovább olvasása

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Jane Austen összes regénye 2.Fülszöveg
Jane Austen (1775-1817) halálának kétszázadik évfordulójára első ízben jelenik meg magyarul, egy kétkötetes gyűjteményben a világirodalom egyik legnagyobb hatású írójának összes regénye. Hiába telt el az a több, mint kétszáz év, Austen megunhatatlan szerző, akin nem fog az idő vasfoga, klasszikusan feszes, egyúttal sziporkázóan elmés és szellemes prózája soha nem megy ki a divatból. Történeteiben, melyek természetesen egytől-egyig a szerelemről és a férjvadászatról szólnak, a hősnők minden esetben hitelesek és szerethetőek, tűzrőlpattantak és okosak – gyakran éles ellentétében környezetük faragatlan ostobaságával vagy balga érzéketlenségével. A romantikus szál hátteréül szolgál Austen korának mesterien ábrázolt társasági élete, annak minden praktikájával és intrikájával együtt, tágabban véve pedig a tizenkilencedik század eleji vidéki angol középosztály mindennapi élete, melyről az írónő kaján és gunyoros képet fest.

Jane Austen korai halála miatt a fájdalmasan rövid életmű hat befejezett nagyregényt tartalmaz:
Értelem és érzelem (1811)
Büszkeség és balítélet (1813)
A mansfieldi kastély (1814)
Emma (1815)
Meggyőző érvek (1818)
A klastrom titka (1818)

A kétkötetes gyűjtemény második részében a Büszkeség és balítélet, az Emma, és A klastrom titka kapott helyet.

“Jane Austen: Büszkeség és balítélet” Tovább olvasása

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Jane EyreFülszöveg
Charlotte Brontë leghíresebb regénye, a Jane Eyre rengeteget elárul szerzőjéről: életrajzi elemekből épít fel Jane gyermekkorának keserves éveit, és lelke legmélyéből veszi hősnőjének megtörthetetlen, makacs jellemét is. A regény romantikus cselekménye és érzelmessége révén már első megjelenéseor nagy sikert aratott. Címszereplője, Jane egy koldusszegény árvalány, aki a lowoodi nevelőintézetben nő fel rideg, szigorú szabályok és embertelen körülmények között. Évek múltán aztán egy titokzatos kastélyban, Thornfield Hallban vállal munkát: a ház morózus urának, Mr. Rochesternek rakoncátlan gyámleánya mellett lesz nevelőnő. A korábbi évek viszontagságai után először úgy tűnik, hogy Jane végre nyugalomra és elfogadásra lel e falak között, sőt talán szerelemre is… de egy felfedezésre váró titok árnyékot vet minderre… A kastélyban időnként hátborzongató kacaj hasít bele az éjjeli csendbe, a folyosókon mintha ismeretlen léptek visszhangoznának, és egy alkalommal Mr. Rochester ágyát felgyújtja egy idegen kéz… A titkok lassú kibontása, a pompás stílus, a remek párbeszédek és az árnyalt, finom jellemábrázolás méltán biztosítják a regény előkelő helyét a világirodalom klasszikusai között és az olvasói szívekben egyaránt.

“Charlotte Brontë: Jane Eyre” Tovább olvasása

Joanne Harris: Kékszeműfiú

KékszeműfiúFülszöveg
Élt egyszer egy özvegyasszony, akinek három fia volt – Fekete, Barna és Kék. Fekete volt a legidősebb, mogorva és kötekedő. Barna a középső, félénk volt és buta. De az anya kedvence Kék volt: a gyilkos.

“Joanne Harris: Kékszeműfiú” Tovább olvasása

Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola

A St. Oswald fiúiskolaFülszöveg
Sötét, felkavaró pszichothriller a lenyűgözően sokoldalú Joanne Harristől.

Roy Straitley latint tanít az észak-angliai St. Oswald fiúiskolában, ebben a hagyományaihoz ragaszkodó, rejtett feszültségektől terhes, zárt világban. Az itt töltött harminc év alatt Straitley sokféle diákkal találkozott, hiszen minden osztálynak megvannak a maga bohócai és hangadói, vannak visszahúzódók és nyitott gondolkodású lázadók. S mindig van legalább egy olyan fiú is, aki kilóg a sorból, aki nem tud beilleszkedni. Valaki, akit baljós árnyak vesznek körül. Egy fiú, aki szörnyű dolgokra képes… A kérdés csak az, meg tudjuk-e ítélni, kivel van dolgunk, s el tudjuk-e dönteni, melyik fiú küzd átlagos tinédzserkori nehézségekkel, és ki az, akinek komoly segítségre lenne szüksége. Straitley helyzetét megnehezíti, hogy új igazgató érkezik az iskola élére: egy hajdani tanítvány, aki húsz éve kísérti Straitley-t az álmaiban… A Kékszemű fiú és az Urak és játékosok után ezúttal is a nagy hagyományokkal rendelkező észak-angliai fiúiskola a helyszíne Harris hihetetlenül szellemesen megírt, feszültségteli regényének, amellyel a szerző megerősíti helyét a thriller műfajának legjobbjai között.

“Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola” Tovább olvasása

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (Hercule Poirot 4.)

Az Ackroyd-gyilkosságFülszöveg
King’s Abbot békés falucska. Mindenki ismeri egymást, mindenki mindenkiről mindent tud, vagy tudni vél. Ám egyszer csak rejtélyes gyilkosság kavarja fel az álmos hétköznapokat. Vajon kinek állt érdekében meggyilkolni a környék leggazdagabb emberét? A számtalan gyanúsított egyikének sincs alibije, s rendre kiderül, hogy titkok lappanganak a nyugodt felszín alatt. Hercule Poirot, a belga mesterdetektív előtt semmi nem maradhat sokáig rejtve, holott nyomozása során nem használ más eszközt, csupán “szürke agysejtjeit”.

Agatha Christie regénye változatlanul lebilincselő olvasmány.

“Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (Hercule Poirot 4.)” Tovább olvasása

Philippa Gregory: A másik királynő (Tudorok 9.)

A másik királynő

Fülszöveg
Stuart Mária, a skótok királynője bízva unokatestvére, I. Erzsébet jóindulatában, 1568-ban Angliába menekül a skótok felkelése elől. Ám a meleg fogadtatásra számító Mária hamarosan házi őrizetben találja magát a legfőbb angol lord, George Talbot Shrewsbury grófja és annak friss arája, Bess grófné foglyaként. Az angol pár örömmel vállalja a másik királynő őrizetét, annak reményében, hogy a Tudorok királysága alatt sok hasznuk származik majd ebből. Amint azonban Mária átlépi a küszöbüket, életük veszélyes fordulatot vesz. Megdöbbenve veszik észre, hogy otthonuk az Erzsébet királynő elleni összeesküvések központjává válik, ahol titkos levelek százai jönnek-mennek, kémek rejtőznek még a spanyolfalak mögött is, s hirtelen az egész keresztény világ figyelme illusztris vendégük – vagyis inkább foglyuk – felé fordul. Erzsébet tanácsadója, a saját kémhálózatára támaszkodó William Cecil ördögi elszántsággal veszi kezébe az irányítást és számol le mindazokkal, akik királynője és a protestáns elvei ellen zúgolódnak, miközben Mária saját életét sem félve küzd a szabadságáért, a trónjaiért és az evilági és túlvilági rendben elfoglalt helyéért. S hogy a félelem, a bánat és a bosszú, keserű évek kinek hoznak végül hasznot, és kinek kell a vérpdon bűnhődnie valós vagy állítólagos bűneiért, arra Philippa Gregory lebilincselően izgalmas történetmeséléséből derül fény.

1568-at írunk, I. Erzsébet ül a trónon. Unokatestvére, Stuart Mária (aki VIII. Henrik testvérének, Tudor Margit skót királynénak az unokája) segítségért fordul hozzá, ugyanis férje, a francia trónörökös, II. Henrik halála után visszatért Skóciába, ahol azonban teljes anarchia fogadta. Új férje megölette a titkárát, majd a szeretője (Hepburn Jakab, Bothwell grófja) – a pletyka szerint Mária parancsára –  megölte a férjét. Mária nem sokkal ezután hozzáment a grófhoz, majd pedig elfogták a skót lázadók.

“Philippa Gregory: A másik királynő (Tudorok 9.)” Tovább olvasása

Philippa Gregory: A szűz királynő szeretője (Tudorok 7.)

A szűz királynő szeretőjeFülszöveg
A másik Boleyn lány, A Boleyn örökség és A királynő bolondja szenvedélyes történetei után Philippa Gregory tovább lép a történelmi időben. 1558 őszén Anglia szerte harangok hirdetik, hogy Erzsébet királynő lett. Csak egyetlen asszony hallgatja e hírt rémülettel: Amy Dudley tudja, hogy férje, Sir Robert Erzsébet trónra lépésével visszatér a ragyogó Tudor-udvarba, a harangok diadalittas zúgása a férfit ismét a hatalomba – és egy érzéki, fiatal királynő mellé – hívja. Dudley a lehetetlent tervezi: félreállítani szerető hitvesét, hogy Erzsébetet feleségül vehesse.

“Philippa Gregory: A szűz királynő szeretője (Tudorok 7.)” Tovább olvasása

Philippa Gregory: A királynő bolondja (Tudorok 6.)

A királynő bolondjaFülszöveg
A Tudor-udvarba érkezik Hannah, az inkvizíció elől menekülő zsidó lány: kémkedni küldték Mária hercegnő, Edward király trónjának elfeledett örököse után. Hannah-nak meg kell találnia a biztonságos utat olyan időkben, amikor a lélekbelátás képessége egyenlő a boszorkánysággal, s amikor a más vallás és az igaz szerelem a halált jelentheti.

“Philippa Gregory: A királynő bolondja (Tudorok 6.)” Tovább olvasása