Charlotte Brontë: Jane Eyre

Jane EyreFülszöveg
Charlotte Brontë leghíresebb regénye, a Jane Eyre rengeteget elárul szerzőjéről: életrajzi elemekből épít fel Jane gyermekkorának keserves éveit, és lelke legmélyéből veszi hősnőjének megtörthetetlen, makacs jellemét is. A regény romantikus cselekménye és érzelmessége révén már első megjelenéseor nagy sikert aratott. Címszereplője, Jane egy koldusszegény árvalány, aki a lowoodi nevelőintézetben nő fel rideg, szigorú szabályok és embertelen körülmények között. Évek múltán aztán egy titokzatos kastélyban, Thornfield Hallban vállal munkát: a ház morózus urának, Mr. Rochesternek rakoncátlan gyámleánya mellett lesz nevelőnő. A korábbi évek viszontagságai után először úgy tűnik, hogy Jane végre nyugalomra és elfogadásra lel e falak között, sőt talán szerelemre is… de egy felfedezésre váró titok árnyékot vet minderre… A kastélyban időnként hátborzongató kacaj hasít bele az éjjeli csendbe, a folyosókon mintha ismeretlen léptek visszhangoznának, és egy alkalommal Mr. Rochester ágyát felgyújtja egy idegen kéz… A titkok lassú kibontása, a pompás stílus, a remek párbeszédek és az árnyalt, finom jellemábrázolás méltán biztosítják a regény előkelő helyét a világirodalom klasszikusai között és az olvasói szívekben egyaránt.

Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola

A St. Oswald fiúiskolaFülszöveg
Sötét, felkavaró pszichothriller a lenyűgözően sokoldalú Joanne Harristől.

Roy Straitley latint tanít az észak-angliai St. Oswald fiúiskolában, ebben a hagyományaihoz ragaszkodó, rejtett feszültségektől terhes, zárt világban. Az itt töltött harminc év alatt Straitley sokféle diákkal találkozott, hiszen minden osztálynak megvannak a maga bohócai és hangadói, vannak visszahúzódók és nyitott gondolkodású lázadók. S mindig van legalább egy olyan fiú is, aki kilóg a sorból, aki nem tud beilleszkedni. Valaki, akit baljós árnyak vesznek körül. Egy fiú, aki szörnyű dolgokra képes… A kérdés csak az, meg tudjuk-e ítélni, kivel van dolgunk, s el tudjuk-e dönteni, melyik fiú küzd átlagos tinédzserkori nehézségekkel, és ki az, akinek komoly segítségre lenne szüksége. Straitley helyzetét megnehezíti, hogy új igazgató érkezik az iskola élére: egy hajdani tanítvány, aki húsz éve kísérti Straitley-t az álmaiban… A Kékszemű fiú és az Urak és játékosok után ezúttal is a nagy hagyományokkal rendelkező észak-angliai fiúiskola a helyszíne Harris hihetetlenül szellemesen megírt, feszültségteli regényének, amellyel a szerző megerősíti helyét a thriller műfajának legjobbjai között.

Paolo Giordano: Ezüst és fekete

Ezüst és feketeFülszöveg
A. asszony kimeríthetetlen energiával és szeretettel veti bele magát egy fiatal házaspár életébe: bejárónő lesz náluk, szakácsnő, dada, barát. Őrangyal. Határozott és önzetlen jótét lélek, aki nélkül elképzelhetetlen lenne megszervezni a hétköznapokat. Évekig tart ez a neki köszönhető paradicsomi állapot, amikor egy diagnózis még az ő erejét is felőrli. Tüdőrák. A történetet a férj meséli el, aki Galénosz alapján a fekete testnedvek túltengésének tulajdonítja a rákot. Meg a mélabúra való hajlamot, amit saját magán tapasztal. Felesége, Nora színe eszerint az ezüst. Elegyedik a fekete az ezüsttel?

Scott Stambach: Ivan Iszajenko láthatatlan élete

Ivan Iszajenko láthatlan életeFülszöveg
Ivan Iszajenko tizenhét éves, és tisztában van azzal, hogy egész hátralévő életét azon a kórházi osztályon fogja tölteni, ahol születése óta fekszik. Ennek a belarusz gyermekkórháznak minden ápoltja ugyanolyan súlyos beteg, mint Ivan: a legtöbben a csernobili katasztrófa áldozatai. Ivan ebben a szörnyű környezetben – egyfajta túlélési stratégiaként -, amennyire csak lehet, leválasztja magát a valós eseményekről, és fantáziajátékokba menekül. Egészen addig, amíg fel nem bukkan egy különleges, szép lány, Polina. Az ő jelenléte teljese kizökkenti Ivant a korábbi rutinjából. A fiút felkavarja Polina viselkedése, aztán hamarosan vonzalom ébred benne. A Polinához fűződő romantikus kapcsolat révén minden álma valóra válik, Ivan eközben feladja minden távolságtartását, és már csak egyvalamit akar: hogy Polina életben maradjon.

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek

Öngyilkos szüzekFülszöveg
A legfiatalabb lánytestvér, a tizenhárom éves Cecilia volt az első.

“Sztoikus nyugalommal vágta fel az ereit fürdés közben. Amikor rátaláltak, a rózsaszín vízen lebegett, sárga volt a szeme, akár egy megszállottnak, s kicsi testéből érett nő illata szállt fel.” 

Öt lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság. Pedig a lányok szépek voltak, és még annyi minden állt előttük. Miért pazarolták el feleslegesen az életüket? Miért választották az élet helyett a halált? Mi volt az igazi ok? Korszellem? Predesztináció? A szigorú szülők, akik mindenben a fertőzést látva az egészségeset is elpusztították? A szerző feszült légkörű regényében a lélek sötét zugai tárulnak az olvasó elé, elfojtott vágyak, eltorzult emberi viszonyok, melyek tragédiát szülnek. A 70-es évek amerikai kisvárosában játszódó történet egyszerre hátborzongató, kísérteties, humoros, lebilincselő és összességében mélyen emberi.

Az Egy test, egy lélek szerzője ezúttal is bizarr témához nyúl, amiről lenyűgöző természetességgel ír. A regényből film is készült Sofia Coppola rendezésében, amelyet elismeréssel fogadtak a cannes-i filmfesztiválon.