Robert Galbraith: A selyemhernyó, Gonosz Pálya (Cormoran Strike 2-3.)

Fülszöveg
Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott… A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.

Fülszöveg
Titokzatos csomag érkezik Robin Ellacott nevére, és rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne. Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes. Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost… A Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek. Letehetetlen olvasmány.

“Robert Galbraith: A selyemhernyó, Gonosz Pálya (Cormoran Strike 2-3.)” Tovább olvasása

Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)

Fülszöveg
Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.

Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…

A Kakukkszó J. K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.

“Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)” Tovább olvasása

J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

Harry Potter és az elátkozott gyermekFülszöveg
Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és hálom iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter történet, egyszersmind az első, amit színpapon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

A Harry Potter és az elátkozott gyermeket elsőként a Sonia Friedman Productions, Colin Callender és a Harry Potter Theatrical Productions vitte színre.

“J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek” Tovább olvasása

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál Ereklyéi (Harry Potter 7.)

Harry Potter és a Halál EreklyéiFülszöveg
Harry, mint mindig, most is a Privet Drive-on, az őt csecsemőkorában befogadó Dursley-család otthonában tölti az iskolai szünetet. Ám hetedik tanévét nem kezdheti el a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse, ahol Voldemort és csatlósai nem találnak rá. De teljesítheti-e folytonos bujkálás és életveszély közepette a küldetést, melyet Dumbledore professzortól kapott?

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

“J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál Ereklyéi (Harry Potter 7.)” Tovább olvasása

J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg (Harry Potter 6.)

Harry Potter és a Félvér HercegFülszöveg
A Voldemort elleni harc állása igen aggasztó: a baljós jeleket már a mugli kormányok is észlelik. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. A három jó barát egy ideje aggódva figyeli a Reggeli Próféta halálozási rovatát, félve, hogy ismerős névre bukkan. Dumbledore időről időre eltűnik a Roxfortból. Senki nem tudja, hogy ilyenkor hol tartózkodik. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll… A hatodévesek a hoppanálást gyakorolják, olykor rendkívül érdekes eredménnyel. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai és egyes lakói továbbra is kíméletlen versenyben állnak. Harry értékes segítséget kap a titokzatos Félvér Hercegtől. A jó és a gonosz közti frontvonal immár a Roxfortban húzódik. Harry igyekszik minél alaposabban megismeri Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

“J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg (Harry Potter 6.)” Tovább olvasása

J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter 5.)

Harry Potter és a Főnix RendjeFülszöveg
Harry Potter ötödik évére készül a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Harry – társaival ellentétben – sosem örül a nyári szünetnek, ám ez a mostani még rosszabb, mint rendesen. Nem csak rokonai, Dursleyék keserítik meg az életét, de – ami a legfájdalmasabb – mintha barátai is elfeledkeztek volna róla. Harry azon töri a fejét, hogyan törhetne ki lehetetlen helyzetéből, ám nyári szünidejének egy hirtelen, drámai fordulat vet véget. Hamarosan azt is megtudja, hogy Roxfortban se számíthat békés tanulásra és kviddicsezésre.

“J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter 5.)” Tovább olvasása

J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege (Harry Potter 4.)

Harry Potter és a Tűz SerlegeFülszöveg
Melyik nemzeti válogatott nyeri a Kviddics Világkupát? Ki lesz a Trimágus Tusa győztese? Utóbbiért három boszorkány- és varászlóképző tanintézet legrátermettebb diákjai küzdenek. A világraszóló versengés házigazdája Roxfort, az az iskola, ahová Harry Potter immár negyedévesként érkezik. S ahogy az a felsőbb osztályosoknál már egyáltalán nem különös, Harry és barátai a másik nemet is felfedezik… Ám nem csupán e kellemes izgalmakat ígérő események várnak rájuk. Voldemort, a fekete mágusok vezére újból készülődik…

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

“J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege (Harry Potter 4.)” Tovább olvasása

J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly (Harry Potter 3.)

Harry Potter és az azkabani fogolyFülszöveg
Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény Roxfortba tart, a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. A varázslónövendék Harry Potter és barátai számára a harmadik tanév sem csak a vizsgák izgalmát tartogatja.

“J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly (Harry Potter 3.)” Tovább olvasása

J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája (Harry Potter 2.)

Harry Potter és a Titkok KamrájaFülszöveg
Harry Potter varázslónak született. Második tanéve a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában éppen olyan eseménydúsnak bizonyul, mint amilyen az első volt. Lekési a különvonatot, így barátai repülő autóján érkezik tanulmányai színhelyére. S a java csak ezután következik.

“J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája (Harry Potter 2.)” Tovább olvasása

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter 1.)

Harry Potter és a bölcsek köveFülszöveg
A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vizsgákon kell megfelelnie, de egy életre-halálra szóló küzdelemnek is részese lesz. A tizenegy éves varászlójelölt története meghódította az egész világot.

“J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter 1.)” Tovább olvasása